Amersfoort. Első pillanatban babaház – gondoltam –, majd pár óra távlatában már inkább éreztem egy csendesen nyüzsgő aranyos nagymamának. Amersfoort – az első holland város, melyet jobban megismerhettem, és igen, egészen korán megkapta az „otthonos” állandó jelzőt. No, nem csupán azért, mert szerethetőbb ütemben suhannak a biciklisek – Amszterdamhoz képest – és kisebb eséllyel csapnak el, ha útjukba kerülök, hanem mert itt tényleg hamarjában közösségre lel az ember.
Közösség. Érthetünk alatta sokfélét, ki-ki saját asszociációs jegyzéket vonhat mögé, kénye-kedve szerint, ám jelen esetben, közösségfejlesztői vonatkozásaim révén, a szomszédsági viszonyokat emelném ki. Lassan egy éve foglalkozom a szomszédsági kapcsolatok élesztgetésével itthon, budapesti lakótelepi viszonylatban, ám nem kell ahhoz a türelemostorzás ezen munkáját választani, hogy belássuk, milyen széllel szembeni folyamat ez. Aki kicsit is körülnéz a saját háza táján, egészen gyorsan képbe kerülhet a hazai viszonyokkal. Hát igen. Vegyük ezt kiindulási pontnak, és most engedjétek meg, hogy megmutassam, hogy is megy ez pár száz kilométerrel odébb Amersfoortban. S hogy miért? Mert izgalmas, és leginkább más. Nagyon más.
Az utrechti provincia második legnagyobb városa, Amszterdamtól körülbelül húsz percre, vonattal. Nem kell messzire menni tehát, hogy meglátogassuk a főváros kedves „nagymamáját”, és szembesüljünk az önkéntesség valódi kultúrájával, a nagyi süteményével társítva.
Önkéntesség. A jól működő szomszédság első ismérve, a közösségfejlesztés egyik építőköve. A következőkben olyan szervezeteket fogok bemutatni, melyeknek az önkéntes munka az alapját s egyben működésének motorját képezi.
Humanitas DMH. Hátrányos helyzetben élőknek segít az akadálymentes életmód elérésében önkéntesekkel. Kicsit hasonlít működésben a hazai Kézenfogva Alapítvány Fecske szolgálatához, ám mind a segítettek, mind pedig önkénteseinek számában, valamint működésében is eltér attól (nem az összehasonlítás végett, hanem inkább azért idézem a hazai példát, hogy érzékeljük, itthon sem áll ez oly távol tőlünk).
Szóval, lényeg a lényeg, hogy megteremti azt a platformot, aminek terében helyi önkéntesek (immáron 250-et is meghaladta a számuk) és hátrányos helyzetben élők találhatnak egymásra. E segítség kezdetben inkább egyirányú, ám minél inkább egymásra talál a segítő a segítettjével, egyre inkább belátható, hogy ez egy kölcsönös, adok-kapok viszony, melyből mindenki csak profitál. A szervezet abban segít, szociális munkások támogatásával, hogy tényleg megtalálják egymást azok, akik jól működnek együtt (hasonló érdeklődés, elképzelés, stb). Az önkéntesek természetesen felkészítésben is részt vesznek, a megismerkedést megelőzően (is), és közben is folyamatos kapcsolatban állnak a szakemberekkel. Mindazonáltal a segítés itt kilép a négy-fal közül, és a szórakozás különböző formái kapnak teret (pl. közös biciklizés, kávézás, mozizás), épp ezért fontos, hogy az igények és az érdeklődési körök valóban összetalálkozzanak. Ennek nyomán valódi emberi kapcsolatok, sok esetben barátságok születnek, és lényegében az önkéntes státuszt felváltja a természetessé vált találkozás.
http://werkenbijhumanitas-dmh.nl/
STIP – Support and InformationPoint. A szomszédsági önkéntesség fellegvára. No, nem minden rózsaszín itt, félreértés ne essék, ám azért tudva, milyen nehézségekbe ütközik az ember e vonatkozásban hazai vizeken, tény, hogy kellőképp lelkesítő a STIP példája. Még ha boltnak is hívják a központot, ahol a helyi erőforrást„kiárusítják”, amolyan cserekereskedelem formájában. Mégis, fél év alatt 300 szomszédsági önkéntes kapcsolódott be a munkába, s segítenek egymáson, kölcsönösen a szomszédságban. Itt is stábban dolgoznak, tehát az ő működésük sikere is abban rejlik, hogy a professzionális segítés és a nagyszámú önkéntes összekapcsolódva és rendszeres megbeszéléseket tartva segít a helyben felmerülő problémák megoldásában.
Tudom, tudom. Sokszor leírtam az önkéntesség szót. Lelkesen. Váltok is, persze nem ezért. Most kicsit mást idéznék fel a szemlélet végett. Kapcsolódik a mentalitásbeli váltáshoz, melyet szeretnék itthon is viszont látni, ám most a híres „fogyatékos” jelző eltörléséért lobbizom a következő amersfoorti szervezet bemutatásával.
JansPakhuys – Kunst en Cadeaus. Egy design bolt, a város közepén, körbevéve hasonló boltokkal, sikeres művészek termékeit árulva. Fölötte egy művészeti központ, kétemeletnyi alkotóműhellyel, mert helyben készül minden, itt Amersfoortban. Ez önmagában, első látásra csak annyiban más, mint az itthoni efféle próbálkozások, hogy menő.
Nézzétek!
Ugye?!
A második dolog, amit örömmel nyugtáztam, hogy nincs a vásárló orrába nyomva eleve a fogyatékos jelző (magam is elhallgattam, mindeddig). Sőt, olyannyira nincs, hogy mindez a többi design bolt között helyezkedik el. Ugyanolyan szépen, esztétikusan berendezve. Már-már eufórikus örömbe törtem ki, mikor nyugtáztam egy újabb dolgot: a termékek árai sem sugallják, hogy „drága vásárló, amennyiben szíven ütött a sorsom, vedd meg, amit csináltam, pár forintért”- szemléletet. Nem, itt tényleg ár-értékarányban, a design termékekkel egy szinten árulják a dolgokat, megbecsülve az alkotót, elismerve munkáját. És ha már annyi szó esik manapság az integrációról és esélyegyenlőségről, szeretném, ha ebben a vonatkozásban ismernétek meg a JansPakhuys központot. A hazai próbálkozásokkal ellentétben (mert igen, tudom, itthon is találni példát szépen kivitelezett kézműves termékekre, sőt szépen designolt kivitelezésben is, amelyeket „fogyatékos” emberek készítenek…), ebben a központban a művészek, néven vannak nevezve, önálló munkaterük van, saját maguk választják ki a munkaformájukat és azt, hogy mit, éppen miként, s miből formálnak meg. A fantáziájukat teljes mértékben szabadjára engedhetik, mely szabadságukat az elismert emberi értékeik adják, egyenlő, partneri formában. Igen, lehet, hogy rózsaszín mázú cikk ez, habbal leöntve, ám mégis látjuk, hogy nem kell olyan messzire utazni, hogy a fogyatékos jelző kicsit átértelmeződjön, és a mindennapokból egyszersmind törlődjön. Emberek, művészek, akik alkotásaikból élnek: http://www.janspakhuys.nl/
Mindezek után talán elhiszitek nekem, miért leltem otthonra a nagymamás Amersfoortban…
Újévi kívánságként pedig nem is kérhetnék mást, mint hogy itthon is menővé váljon az önkéntesség! És felteszem, ennek inkább lehet az útja ilyen kezdeményezések megismerése és elindítása, mint a kötelező közösségi munka bevezetése.
