Családgondozóként, adósságkezelési tanácsadóként dolgozom. Az egyetemi évek alatt fontosnak tartottam, hogy a munkába állás előtt kialakuljon a számomra leginkább elfogadható önismeret (mellyel folyamatosan dolgozni kell, de szerintem van egy minimumszint, amit szakemberként el kell érni), ezért jártam olyan csoportba, melyet Harday Szilvia (önszorgalomból) szervezett és elérhető volt évfolyamunk hallgatóinak és persze egyes szemináriumokon is kellő hangsúlyt kapott az önismeret és csupán engedni kellett, hogy hassanak a hallottak, tapasztaltak a lelkivilágunkra, pszichénkre. 

Első gyakorlati helyem 2005-ben a VII kerületi cssk volt, ahol mindenféle problémával találkoztam, de nagyon határozott vonala volt az adósságkezelésnek, ezért bátran vállaltam el jelenlegi munkahelyem állásajánlatát. Fontos kiemelnem Tánczos Éva személyét, aki hiteles szakemberként vált példaképemmé. Éva dolgozott a VII kerületben és tanított az ELTE-n. A gyakorlati és elméleti munka kapcsolódott személyében és segítette bennem - szerintem - egy egészséges szociális munkás identitás kialakítását. 

Az adósságkezelés folyamatában markánsan megjelenik a mediációs technikának a kommunikatív része: a célok határozott kifejezése, az egyén, család döntésének súlya, annak erősítése. 
Mediációs képzést "hosszú gyakorlatomon" (én még osztatlan képzésben vettem részt) a VII kerületi nevelési tanácsadóban végeztem (2007) a kapcsolat Alapítványnál, ahol kapcsolatügyeleti munkába is beleláthattam, vállalhattam ügyeletet gyakornokként. 

Szakdolgozatomat a szinte megfoghatatlan képessé tevésből írtam, amelynek ötletét a sok éves tanulmány, tanárok, tapasztalatok ihlették; Herczog Mária és Szabó Lajos segítették, tették lehetővé, jeleztek vissza, hogy viszonylag érthető írás jöjjön létre. 

Másodéves egyetemistaként kellett arról döntenem, hogy szociális munka szakon vagy szociálpolitika szakra átjelentkezve folytatom tovább tanulmányaimat. Életem egyik legnehezebb döntésének éltem meg, mert érdekelt és érdekel a mai napig is az mikro-, mezo-, makroszintű rendszerek működése, az egyes döntések egymásra hatása. Szerintem van olyan képességem, hogy átlátom a rendszereket, szeretem is érteni a rendszereket, rálátni az összefüggésekre, mégis a szociális munka mellett döntöttem, mert a rendszernek az egyéni munka az alapja és szeretem csinálni. Utólag sem bántam meg, hogy nem váltottam és büszke vagyok a szakmámra. 

Az egyetemi létet meggyászoltam, hiszen nagyon szerettem Lágymányosra járni, nagyon jót tett a 10 éves otthonlét után, hogy kimozdultam egy rendkívül kreatív, több szempontból lelket gyógyító közegbe, ahol lehettem önmagam, kérdezhettem hülyeségeket, kiteljesedhettem, mint hasznos tagja a társadalomnak. És ezt komolyan is gondolom. 

Emberekkel dolgozni, inkább azt mondanám együttműködni, ez az amit szeretek. És amit ennél is jobban szeretek: olyan beszélgetések, amikor kialakul a bizalom az ügyfél és közöttem, amely mély és hasznos mindkettőnknek és az ügyfél el tud indulni egy elakadásból vagy szorultságból. Feuer Mária mondta egyszer, hogy "végig kell szenvedtetni" azt, akivel dolgozunk, ami számomra az egyik legizgalmasabb (értsd jól), legszebb segítő feladat. 

Sok energiát emészt fel a munka és ezért nagyon fontos a megfelelő hátország: Isten, családom, munkatársaim, főnökeim, barátaim és az ügyfelek. 

Az értékek, elvek tanulhatók! Elhatározás kérdése, hogy hogyan szeretnék dolgozni. A következőkben ezeket a tudatosan építhető fogalmakat sorolom fel a teljesség igénye nélkül:
  

Sokszor hangsúlyozzuk egymásnak (kollégák) határaink kijelölését, ha lehet villanypásztor kihúzásával, hogy ne hagyjuk a fát hasogatni a hátunkon, nem illik ilyet tenni egy segítővel.

Rekreációs tevékenységek beiktatása az életünkbe szintén sarokkő a munkám során: kocogás (a levegőn való séta és mozgás kiemelt, mert 40 órát mégiscsak a négy fal között töltök), néhány hete pedig kolléganőm (Bardon Hencsi) tart kettőnknek jógát! Az aktuális lelkiállapotunkat jól jelzi, hogy péntek délután hogy megy a faállás... A főnök engedélyét és támogatását ebbe az irányba külön hangsúlyozom!!! (Bagdy Emőke: Pszichofitnessz könyvét ajánlom)

A feszt ott rakd le, ahol keletkezett. Most biztosan sóhajt, aki olvassa. Na ja. Az egyik legnehezebb dolog. Legutolsó markáns élményem egy napilappal volt: írtak egy cikket, hogy a szociális pályán ott ragadnak az emberek, akik nem tudnak máshova elmenni dolgozni vagy 40 évesek elmúltak...zsigeri szinten jelentkezett az írhatnékunk (a düh miatt): Bardon (mint a pardon, csak B-vel szokta mondani), jómagam és Gorsics Marcsi összeröffentettünk egy válaszlevelet, amit meg is jelentettek (mondjuk ezen csodálkoztam: üdv a szerkinek!). 

A kliens/ügyfél tisztelete nekem alapvető, ennek kifejeződése a vele való kommunikáció. 

Feltételezzük azt, hogy nem azért mond bántó megjegyzéseket, mert ki akar szúrni velünk! Feltételezzük a jót/jobbat. Ezt Ugrin Erzsitől tanultam meg és jó példákat merítettem a családterápiát figyelve vagy egy-egy mediációs ülés során. 

Változás csak ott fog keletkezni, ahol van hit, bizalom abba az irányba, hogy van képesség a változásra. Ha én nem hiszek benne, akkor az ügyfél sem fog. 

Kíváncsiság. Akarunk pionírok lenni? Ehhez kutatni kell. Mi miért történik? Erre a kérdésre választ keresni. Egyáltalán: érdekel a másik ember (lehet kolléga, ügyfél, ismerős)?

Az indulatok kezelése, kifejezése. Most eszembe jut a Valenti day-ben baseball ütővel szétvert rózsaszín szív...nem tudom miért ez jutott eszembe...:-)))) Van olyan, hogy haragszunk! Amikor kimondom már csökken a feszültségem. Németh Attila- Moretti Magdolna: Ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja)

A jó, szép, kellemes, hasznos dolgok hangsúlyozása, visszajelzése: video tréningen Pattermann Kingától tanultam. Csínján bánunk a pozitív töltetű mondatokkal. Nyilván kulturálisan meghatározott, de jobb, ha többször használjuk és merjük használni!

És ha még nem jött volna rá a nyájas olvasó: én sem vagyok szent! Én is letörök időnként, mint a bili füle és bántó megjegyzést teszek vagy kiborulok és meggondolatlanul, egyáltalán nem tudatosan cselekszem. Nem azzal van a gond, ha ez megtörténik, mert megteszem, hanem mit kezdünk vele.