Blog bejegyzésünkben egyrészt megpróbáljuk leírni, hogyan élhet a hétköznapokban egy pszichiátriai betegnek diagnosztizált személy. Természetesen minden ember élete egyedi, mi az alábbiakban mégis megpróbáljuk összegyűjteni az életükre leginkább jellemző közös mintázatokat, életszakaszokat. Kutatásunkban interjúkat készítettünk olyan érintettekkel, akik a pszichiátriai ellátórendszer szolgáltatásait használják, az ellátórendszerben dolgozókkal, és megkérdeztük a helyi lakosokat is. Jelen írásunkban az intézményes életút előtti időszakot tekintjük át, jellemzően milyen gyerekkoruk lehetett, hogyan kaphattak pszichiátriai diagnózist, mi lehet a betegségük, állapotuk oka saját maguk és mások szerint.

Sok embernél megfigyelhető, hogy kis korukban valami trauma éri őket, nincs biztonságos otthonuk, gyerekkoruk vagy hiányzik (fizikailag, lelkileg) valamelyik szülő.

„Aztán rá egy évre meghalt apu […] egyik napról a másikra láttam, hogy két bőrönddel kisétál.” (érintett)

„Nem szerettem anyukámat, nem ismertem” (érintett)

„Apám a materialista fölfogásait meg képzeteit azt mintegy belémerőszakolta.” (érintett)

„Egy eléggé szorongó meg meg  ö befelé forduló ö kisgyerek lett belőlem.” (érintett)

Gyakran már iskolás korban problémáik vannak, nem tudnak beilleszkedni, kilógnak a közösségből.

„Bármelyik életkorban kialakulhat. Erős stressz vagy pedig olyan érzelmek és dolgok elfojtásának hatására. És ő ez ugye egy olyan állapotot fog eredményezni ami miatt vagy kívülállóként kezelik őket. Vagy pedig egyszerűen csak nem fognak velük foglalkozni.” (középiskolások)

„A Mûszaki Egyetemen meg voltam rettenve.” (érintett)

Az interjúkban sokaknál előfordult, hogy valamelyik szülő pszichiátriai betegnek diagnosztizált volt vagy az interjú alany egyik gyermeke is pszichiátriai ellátórendszerbe került. 

„Kisfiam most sajnos beteg. Ilyen pszichiátriai otthonban szintén, sok gyógyszert szed szegénykém. Szoktam látogatni, meg múltkor is hívott a kisfiam, kislányom, úgyhogy szeretjük egymást.”  (érintett)

Az álláspontok megoszlanak arról, hogy a genetika lenne ezért a felelős vagy a gyerekkori szocializáció vagy valamilyen trauma, társas vagy társadalmi hatás.

„Örökletes, apai ágon két agybajos is van” (érintett)

„Miből indul ki drog, ital, lehet születéstől, vagy kap egy traumát, amit nem tud feldolgozni, magába fordul, depressziós” (lakossági)

„Az ember életében vannak krízisek, amiket nehezen tud feldolgozni.” (érintett)

 „10-15 éve járok ide. Mikor férjemtől elváltam, az megviselt, de férjem nagyon elnyomó volt. Én meg zárkózott vagyok azóta is.” (érintett)

„Megszültem a fiamat, aztán ide-oda pszichiátriákat jártam sorba.” (érintett)

Jellemzően fiatalon kapják a pszichiátriai betegség diagnózist, ami aztán az egész addigi életüket megváltoztatja. Többnyire közvetlen környezetük, családjuk azt érzékeli, hogy megváltozott a viselkedésük, s elviszik őket a háziorvoshoz vagy pszichológushoz.

„Igen, ez most például háziorvosi beutalón jön ez a felhangolt, a másikat a gondozó küldte. Gondozó, szenvedélybeteg vagy sürgősségin keresztül.„ (egészségügyi dolgozó)

Ők küldik tovább őket pszichiáterhez vagy pszichiátriára.

„Valami nagyon nagy misztikus élményem volt […] Isten szemét láttam” (érintett)

 „Akkor teljesen elvesztettem így a realitás-érzékemet és engem akkor vittek be először pszichiátriára” (érintett)

Van, akihez furcsa viselkedése miatt egyből mentőt hívnak, és „zenés táncos kísérettel” (mentővel, rendőri kísérettel) kerülnek pszichiátriára.

Anna szerint: Az egyetemen, látszólag véletlenül kerültem bele egy pszichiátriai betegnek diagnosztizáltakról szóló kutatásba. Előtte alig tudtam valamit az őrületről, hogy kit nevezünk pszichiátriai betegnek, hogy milyen életet élhetnek, kik ők. Megdöbbentő volt számomra, hogy az érintett emberek többsége már fiatalon egy zárt rendszer részévé, társadalmon kívülivé válik, ahonnan alig van kiút

 Zsuzsi szerint: Nekem PATRICIA DEEGAN hasonlata jut eszembe. Ő azt írja, hogy olyan pszichiátriai diagnózist kapni, mintha azt mondanák az embernek, hogy az élete egy lezárt könyv. Tehát nem az ember maga írja a saját történetét, hiszen a diagnózis minden későbbi életesélyét meghatározza. Viszont ennek kapcsán a jó hír az, hogy ezt nem mindenki fogadja el. A pszichiátriai betegségben érintett emberek emberi jogi mozgalma többek között azt hangsúlyozza, hogy lehetséges a felépülés és a teljes értékű élet a számukra is. Illetve a WHO egészség definíciója is azt mondja, hogy az egészség a komplex fizikai, mentális és társas jóllét állapota és nem azonosítható csupán a betegség hiányával.

Kép forrása: Andrew Mason