Szoclámpás

Színes szagos társadalom..

Hirdetés

Szoclámpás

Multimédiás eszközökkel társadalmi és szociális szakmai kérdésekről!

Minek mutassalak? Őrületábrázolás a médiában, médiahatások a lakosságban II.

2015.11.11. - Szoclámpás Szólj hozzá!

dsc_0329.JPG

Ebben a II. blogbejegyzésben a 2014 augusztus 1-én történt „combinós gyilkosság” média megjelenéseiből és „őrület kutatásunk” lakossági interjúiból  válogattunk. Kutatásunkban azt találtuk, hogy a médiában az őrület és a bűnelkövetés összemosása erősíti azt a társadalmi igényt, hogy a pszichiátriai betegnek diagnosztizált embereket el kell zárni a közösségtől. Így a pszichiátria egyfajta börtön feladatot is ellát.

 

"Aztán lassan megőrült. Mindenki próbált neki segíteni, de nem lehetett. Kényszergyógykezelni se lehetett." (Skrabski Fruzsina dokumentumfilm-rendező, blikk.hu, 2014. 08.01.)

 

„Újra átfutott a hátamon a hideg, rögtön eszembe jutott az egy évvel ezelőtti eset. Agresszív volt, erőszakos, és ordított, hogy megerőszakol. Sugárzott belőle a gyűlölet. Akkor feljelentettem, és a bírósági tárgyaláson láttam őt bilincsbe verve, de azt már nem tudom, akkor elítélték-e. A rendőrök mondták, hogy többször tört már be lakásokba, és nőkkel erőszakoskodott. Várható volt, hogy ölni is fog, hiszen elmebeteg ez az ember. Rossz belegondolni, akár én is lehettem volna, akit a villamos alá lök - mondta megrendülten.” (Sarka Kata Blikk.hu, 2014.08.03.)

 

 „Természetesen bűnös vagyok, de gondatlan” (A. Áron, mno.hu 2014.08.03.)

 

Gondoltam, hogy ez egy elmebeteg őrült, de hogy ilyet tesz?!” (Sarka Kata, Színes Ász, 2014.08.03)

 

„A. Áron vasárnap nem volt zavart, amikor a rendőrök a bíróságról elvitték a letartóztatás után. Pedig a Budai Irgalmasrendi Kórház környékén sokszor látták már a férfit, aki folyamatosan őrült módon randalírozott, kutyákat rugdosott, üvegeket tört be, s nőket inzultált. Az amúgy zavart A. Áron a tárgyalásán normálisan viselkedett” (blikk.hu, 2014. 08.04.)

 

„A férfinak két éve paranoid képzetei vannak, mentálisan zavart, számtalanszor ült börtönben.” (blikk.hu 2014.08.04.)

 

„Állítólag paranoid, skizofrén tünetekkel kezelték.” (444.hu 2014.08.04.)

 

A legtöbbet feszegetett kérdés: miért nem lehet kényszergyógykezelés alá venni veszélyes pszichiátriai betegeket?” (Vasárnapi hírek, 2014. 08.03.)

 

"Vádolom az Áront, mert ő tette, amit tett. Bár ő már rég megszűnt, mint felelős személy. (Skrabski Fruzsina dokumentumfilm-rendező”, mno.hu, 2014.08.05.)

 

A pszichiátriai betegnek diagnosztizáltak médiában való megjelenéséről idáig nem készült magyar kutatás, jelenleg az „őrület kutatásunk” keretében végzünk médiafigyelést, médiaelemzést.

 

Bár a médiaábrázolások szerint a pszichiátriai betegek jelentős része erőszakos bűncselekmények elkövetője, nincs magyar adat arról, hogy hány erőszakos bűncselekményt követnek el pszichiátriai betegnek diagnosztizált emberek. A médiában jellemzően nem használnak konkrét számokat, adatokat és statisztikákat, becsléseket tesznek, vagy nemzetközi adatokat használnak. Ugyanakkor gyakran érzékeltetik, hogy a pszichiátriai betegek közt egyre többen válnak erőszakossá.

 

„A szakemberek szerint az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet 2007-es bezárása óta egyre több az erőszakoskodó pszichiátriai beteg.” (mno.hu 2014.08.03.)

 

„A felnőtt lakosság több mint negyedénél jelentkezik élete folyamán legalább egy pszichiátriai betegség, de a számos pszichiátriai zavar közül csak a lakosság 2-3 százalékánál megjelenő néhány kórkép hordozza magában potenciálisan az agresszív cselekmények lehetőségét. A beszélgetésen az is elhangzott, hogy közülük csak minden századik agresszív, és közülük minden századik ember követ el súlyos, életellenes bűncselekményt.” (hír24.hu, 2014.08.25)

 

„Sajnos nem ritkák az olyan esetek, amikor egy súlyos pszichés zavarral küzdő beteget nem kezelnek és az váratlan ámokfutásba kezd. 2012-ben egy 32 éves skizofrén férfi verte meg a szüleit és támadt a rendőrökre. 2009-ben a Pécsi Tudományegyetemen egy 23 éves hallgató rendezett vérfürdőt. Az egyik órán kezdett el lövöldözni, egyik társa meghalt, 3 ember megsebesült. A combinos gyilkosról sem látszott első pillanatban, hogy veszélyes.” (rtlklub.hu 2014.08.04.)

 

„Németh Attila, a Lipót-utód Nyírő Gyula Kórház- Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgatója az Indexnek elmondta, az OPNI bezárása után 5 százalékkal esett vissza a krónikus skizofréneknek való gyógyszerek forgalma, ami azt jelenti, hogy több százra tehető azon betegek száma, akik nem szedtek rendszeresen ilyen gyógyszert 2007-től. A legtöbb közülük visszaesett, jobb esetben kórházba került, és nem mindenki lett hajléktalan. A bezárás előtti gyógyszerfogyasztási arány 2009-re visszaállt, ami arra utalt, hogy a legsúlyosabb betegek ismét kezelés alá kerültek. Az OEP szerint egyébként mindössze 85 skizofréniában szenvedő beteg esett ki az ellátásból, Tarlós István főpolgármester pedig úgy becsülte, a Lipóton kezelt betegek 30 százaléka került utcára, ami körülbelül 300 embert jelent.” (index, 2014.08.02.)

 

„Olyan szakember is van, aki szerint egy szállón éjjelente akár az emberek 60-70 százaléka is lehet pszichésen zavarodott. A jelenség nem új, de az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) - azaz a Lipót - 2007-es bezárása óta érezhetően több súlyosan skizofrén, paranoid, függő és különféle személyiségzavarokban szenvedő kerül be a hajléktalanellátásba” (index,2014. 08.02.)

 

A nemzetközi kutatásokban a pszichiátriai betegnek diagnosztizáltak közé sorolják az alkohol és drog fogyasztókat, ami felfele torzítja az adatokat, vagyis növeli az erőszakos cselekményeket elkövető betegnek diagnosztizáltak számát.

 

"Látták, nem beszámítható, és berakták a kocsiba. Néztem az arcát, és azt láttam, hogy csak meredten néz maga elé bambán, érzéketlenül"- ecsetelte egy másik szemtanú, aki szerint egyértelműen "vagy őrült, vagy drogos volt" a férfi.” (szemtanú, index.hu, 2014. 08.02.)

 

A kutatások eltérő módszertanokat alkalmaznak, így különböző eredményekre jutnak. Bizonyos adatok összefüggéseket találnak a bűncselekmények és a pszichiátriai diagnózis között, más adatok szerint nincs releváns különbség a népesség és az érintettek által elkövetett bűncselekmények száma között. Azonban mindegyik cikk megemlíti, hogy nagyobb a média által sugallt arányuk a bűncselekmények elkövetői körében, mint amennyi bűncselekményt ténylegesen elkövetnek.

 

Külföldi kutatások azt is megállapították, hogy arányaiban gyakrabban válnak bűncselekmények áldozataivá a pszichiátriai betegnek diagnosztizáltak, mint az összlakosság.

 

 „Érdekel a politika, megnézem a híradót, sok a bűn, ú, de szörnyű, ami van a világban. Itt azért jobb. Itt nincs olyan. „ (2015.03. érintett)

 

A tudományos cikkek kiemelik a média központi szerepét az előítéletek növelésében vagy csökkentésében.

 

„A TV-ben is benne volt, hogy itt becsületes emberek vannak. Elejtette valaki a pénztárcáját az Aldiban és visszakapta, meg a néni kivett 100 000 Ft-ot és a zöldségesnél is mindenki kereste a nénit és visszakapta ő is. Tisztességes emberek élnek itt többségében. Vannak nem tisztességesek is, de az mindenhol van.” (2015.03. lakossági interjú)

 

Ezen cikkek szerzői felhívják a figyelmet a személyes élettörténetek erejére. Ez Magyarországon is megfigyelhető tendencia. Itt elsősorban a celebek azok, akik személyes nehézségeikről, élményeikről is nyilatkoznak. Amerikában ez még jellemzőbb. Illetve fontos változás, hogy a pszichiáterek mellett maguk az érintettek, hozzátartozók és más szakemberek is megszólalhatnak a médiában. A közösségi média, az internet is lehetőséget ad az egyéni történetek, hangok megjelenítésére. 

 

Réka (Vályi Réka szociálpolitikus) szerint: a "combinos gyilkossággal" kapcsolatos médiamegjelenésekben is megfigyelhető a szelektív statisztika használatának jelensége, amikor az ügyben megszólaló szakértők önkényesen kiragadva vagy csoportosítva idéznek adatokat - ezzel növelve a félelmet a pszichiátriai betegnek diagnosztizált emberekkel szemben. 

 

Képet készítette: Krámli András

Címkék: őrületkutatás

Minek mutassalak? Őrületábrázolás a médiában, médiahatások a lakosságban I.

2015.11.06. - Szoclámpás Szólj hozzá!

microphone.jpg

Blogbejegyzésünkben a 2014 augusztus 1-én történt „combinós gyilkosság” média megjelenéseiből[1] és „őrület kutatásunk” lakossági interjúiból  válogattunk. A „combinós gyilkos” egyrészt az őrült tipikus média ábrázolása, vagyis egy gyilkosság elkövetője. Egy pszichiátriai betegnek diagnosztizált férfi a villamos alá lökött egy idős nőt. Másrészt teljesen atipikus abban az értelemben, hogy maga az elkövető vált az ügy főszereplőjévé, ő maga, ismerősei, hozzátartozói, az utca embere is megszólalt, és nem csak a pszichiáterek nyilatkoztak, elsősorban a laikusok alakították az elkövetőről kialakult médiaképet, még ha ez nem is egy tudatos folyamat, hanem inkább a véletlen eredménye volt. Itt nem egy egy dimenziós emberképet kapunk az őrült gyilkosról, hanem megismerhetjük egy ember élettörténetét többféle szempontból is.Ugyanakkor míg a róla készült portréfilm még az ő beleegyezésével készült, a mostani az életét, élettörténetét, őt magát bemutató, elemző, leíró megjelenések, nyilatkozatok, jellemzések tőle függetlenül önálló életre keltek, neki már nem volt kontrollja felettük.

 

"Borzalmasan leterhelt gyerek voltam, tehát inkább édesapám volt nagyon céltudatos. (...) Volt olyan napom, hogy reggel lefutottam egy-két sziget-kört, onnan iskola, iskola után karate, karatéról áttéptem, már késve érkeztem a dzsúdóra és akkor úgy haza és akkor még gitároztam is." (A. Áron, 2014. 08.07. inforadio.hu, idézet a vele készült portréfilmből)

 

"Tévképzetei vannak/voltak, amiben mindig azt hiszi, hogy bántani fogják. És nem csak hiszi, mert bántják, bántották is. Rendszeresen inzultálták, zaklatták mind a vele kapcsolatba kerülő magánemberek, mind a hatóságot képviselők" (barát, index.hu, 2014. 08.02.)

 

„A Híradóban elhangzott: a férfi évek óta hajléktalan, korábban szociológus hallgatók csinálták róla filmet, amiből kiderült: budai elit családból származik, több millió forintot örökölt apja halála után, egy ideig Angliában is dolgozott, majd hazaérve se barátai, se családja nem fogadta be, lakása pedig ki volt adva, ezért az utcán, villamosokon aludt saját bevallása szerint. "Rongálok, garázda vagyok, ennyi" - mondta a férfi.” (hvg.hu, 2014. 08.02)

 

„Egy másik tanú azt mondja: csak annyit látott, hogy egy tipikusan hajléktalan külsejű férfi belöki az idős nőt a villamos elé.” (szemtanú, kuruc.info, 2014.08.02)

 

„Pártfogója szerint a jogot végzett, hajléktalan combinós gyilkos nem drogos, de alkoholista.” (ismerős, index.hu, 2014. 08.02.)

 

 „A.-t a szülei durva válása viselte meg, utána kezdett el egyre furcsábban viselkedni, és pszichés problémái is ekkor kezdődtek.” (barát, mno.hu 2014.08.03.)

 

 „"10 éve ez az ember jogot végzett. Beszélt angolul, franciául, volt lakása. Kb. 7 éve fedél nélküli, s egy-két éve van, hogy komolyabb pszichiátriai problémák, magatartászavarok léptek föl nála.” (Petőfi Népe és más vidéki helyi újság 2014.08.03)

 

"Péntek délután egy 74 éves nő vesztette életét a Margit-híd budai hídfőjénél. Meggyilkolták. A hírek arról szólnak, hogy egy jogász végzettségű, drogos, alkoholista, paranoid, pszichopata hajléktalan a villamos elé rúgta. Igazából ennek a tragédiának van még egy áldozata. A. Áron Gergely. Egy ismeretlen számára csak egy név, csak egy céltábla, az elkövető, a gyilkos. Azonban aki kicsit is ismeri, az tudja, hogy ő már évekkel ezelőtt áldozattá vált. Egy negatív életútspirál martalékává.Az Ő sztorijában az a rémisztő, hogy bárkivel megtörténhet. Pár csalódás, rossz döntések. 'Nem kell sok, hogy valaki utcázni kezdjen...' - ahogy ő maga is mondta. Sajnos a felelőtlen csavargó élet Áront a rabjává tette. Évek alatt egy ígéretes, ambiciózus fiatalemberből egy emberi roncs lett. Ezek a tények nem enyhítik tettének súlyosságát, csak elgondolkodtatnak. Áron nem a bírósági ítélet után fogja megkezdeni a büntetését, régóta fizeti tettének következményét." (vs.hu 2014. 08.06.)

 

Vajon a médiában hogyan jelenik meg egy őrült illetve a lakossági interjúkban a média őrület ábrázolásai?

2015.márciusában egy vidéki városban arról kérdeztük a helyi lakosokat, ők hogyan látják az őrülteket.

 

„Anya: Tévében hallom ez a fiatalember jó körülmények között, levetkőzött az utcán. Lánya: drog hatására. Az nem pszichiátriai beteg, nem beteg, nem tudjuk.” (2015.03 lakossági interjú)

 

Sokan utaltak a Germanwings pilótájára, aki pszichiátriai kezelésben részesült és a hegynek vezetett egy repülőgépet 2015. március 24-én.

 

„Ha olyan úgyse engedik ki. Ha nem olyan, aki a repülőt nekivezette az Alpoknak az is kattyos volt, nem félek tőlük.” (2015.03 lakossági interjú)

 

”Tévében pilóta most belement 150 utassal hegynek, nem tűnt fel senkinek, hogy retinája leesett? Akkor már nem lehet tovább pilóta, lelkileg is összeesett, most derült ki, hogy lelki beteg, hogy vezethet repülőt? Buszt meg autót sem lehet vezetni magánautót sem lehet pszichiátriai kezeléssel. Én dolgoztam sok olyan kiszámíthatatlan emberrel, aki dühbe gurult, ápolóra is rátámadt, ez már a kastélyban volt, de inkább egymással verekedtek, kerekes székben ült mindkettő, úgy ütötték egymást, akkor mi legyen a véleményem, ápolónak milyen joga van, megakadályozza őket arra van joga, ápolónak mihez van joga, részeg bolond fölébred, rátámad, tévében is ez van.” (2015. 03 lakossági interjú)

 

„Hogy jelentek meg akkor médiában? Úgy jelentek meg, hogy szerencsétlenek. ” (2015.03. lakossági interjú)

 

Nemzetközi kutatások azt találták, hogy a pszichiátriai betegnek diagnosztizáltak a médiában jellemzően veszélyes, kiszámíthatatlan, bűnelkövető szerepekben jelennek meg. Ez az érintettekkel szemben félelmet és elutasítást kelt. 

 

„Ki az őrült? Aki dühöngő. Elszabadulnak az indulatai, de én nem találkoztam ilyen emberekkel.” (2015.03. lakossági interjú)

 

„Másként látják világot, neki is volt pár ismerőse aki  egy idő után kiderült hogy másként látja a világot, de van egy barátja a Jászainál ő mesélte volt egy fickó, aki megverte a villamos megállóban az embereket, utcán embereknek dühkitöréseik vannak” (2015.03. lakossági interjú)

 

Magyarországon a médiában láthatatlanok a pszichiátriai betegnek diagnosztizáltak. Többnyire csak akkor válnak szereplővé,a szakemberek (elsősorban pszichiáter) elemzésének tárgyává, amikor erőszakos bűncselekményt követnek el. Róluk beszélnek, de nélkülük, őket magukat általában nem szólaltatják meg.Mindez összemossa a pszichiátriai betegeket a bűnelkövetőkkel, ezzel növelve az „őrültekkel” szembeni félelmeket.

 

[1] Kutatásunk keretei között részletesen elemezzük majd a "Combinos gyilkosság" médiaábrázolását.

Címkék: őrületkutatás

Te felismered? II.

2015.10.28. - Szoclámpás Szólj hozzá!

138_6292.JPG

 

„Szeretek kézimunkázni, csöndben lenni. A csöndet. És nehezen oldódok.” (érintett)

 

„Tulajdonképpen, ha belép a rendelőbe egy beteg, már tudjuk, nem csak én, nyilván, hanem a személyzet is, az asszisztenseim, akik már régóta, évtizedek óta ezzel foglalkoznak, szinte látjuk a beteget, tudjuk a beteget, hogy hova soroljuk, milyen kategóriába.” (egészségügyi dolgozó)

 

"Nővére nem vitte haza sose, azért bolondult meg. De látogatták, hozott neki mindent, de haza nem vitte. Engem se visznek.” (érintett)

 

 „Lóg a taknya, nyála, gyerekes a beszéde.”(lakossági)

 

„A médiában úgy jelennek meg pszichiátriát megjárt emberek, hogy gyilkosok, ölnek, és félni kell tőlük, tőlem is félnek majd. Ezzel mit lehet kezdeni?” (érintett)

 

„Nekem, mint egészségesnek félelemérzet.” (lakosság)

 

„Általában a közvélemény, félnek ezektől a betegektől. Tehát a különcöktől félnek. Van, akinek nagyon nagy az empátiája, segítenek egymásnak, elmegy beszélgetni vele, tudja, hogy segítségre szorul.” (egészségügyi dolgozó)

 

 „Ha csinálsz egy öngyilkosságot a katonaságnál, én láttam ilyet, akkor őt le is szerelték, és bekerült a pszichiátriára. Ha megjátssza valaki..” (lakossági)

 

„Hogyha valami bántja, akkor odamegy hozzád, és akkor elmondja a baját. Vagy éppen látja, hogy te is most egy kicsit olyan kedvetlen vagy, akkor nővérke, mi baj van.” (szociális dolgozó)

 

„Szerencsétlenek voltak inkább, mint dühöngő őrültek.” (lakosság)

 

„Ők is emberek. Pesten egy nagy kórházat bezártak, onnan kiengedett emberek csináltak bonyodalmat. Meggyilkolt valakit egy kiengedett beteg. Az hiba volt, hogy bezárták. Nem tudják kontrollálni. Össze kell gyűjteni őket és egy intézménybe tenni. De akinek átmenetileg van problémája azok nem veszélyesek, de a többit nem szabadna kiengedni!” (lakosság)

 

„A külvilág eseményire, vagy a világ történéseire sokkal inkább ki vannak érzékenyítve a receptoraik.” (szociális dolgozó)

 

„Ők nagyon lent vannak, mindenféle társadalmi szempontból, ha én nem volnék, ezt ki merem jelenteni, ha én nem volnék, a kollégáim nem volnának, nem volna ez az intézet, nem volnának ilyen családiasak, ezek egy héten belül meghalnának.” (szociális dolgozó)

 

„Épp olyan része a biológiai létünknek, mint bármi más. Nyilvánvalóan talán a társadalom picit nehezebben fogadja el a másságot. És ez a másságnak egy speciális esete.” (lakosság)

 

„Itt gyorsan hospitalizálódnak, mi szoktatjuk le őket önállóságról.” (szociális dolgozó)

 

"De énnekem nincsen bajom, mondták, csak magának nincs már lakása, meg helye vagy valami az életbe." (érintett)

 

„Ha nyílik a kapu látni olyat, hogy a járása furcsa, akad a beszéde. Simogatják, fogják egymás kezét, mondják, hogy vedd fel a sapkád. A nő közbeszól, hogy de azt mi is mondjuk már egymásnak. Olyan kis gyerek szinten, hogy tedd fel a sapkát.” (lakosság)

 

„Van olyan lakó, aki 8 nyelven beszél, de ekkora a körme, meg így csorog a nyála. Meg, hogy volt egy fizikus srác, jó anyagi körülmények közül jött, de a szüleinek nem volt rá idejük.” (szociális dolgozó)

 

„Legyenek kint, sétáljanak mozi színház, de jó, ha van kísérő, felismeri helyzetet, tudja, hogyan kell kezelni.” (lakosság)

 

„Szoktam látni őket, sokszor jönnek-mennek. De nem támadnak, meg gusztustalankodnak, nem csinálnak olyat, ami nem fér bele az emberi viselkedésbe.” (lakosság)

 

„Előtte normálisnak látszott, nekem is feltűnt, hogy a rádiója/tévéje mást mondott mint nekünk, mondtam a nejemnek valami nem ok.” (lakosság)

 

Anna: Te felismered? Nem. Azt igen, hogyha valakinek a viselkedése, öltözete nagyon elüt a többségtől, más, mint a többiek. De hogy ki ő, azt nem tudom, míg nem találkozom vele. Emberek, akiket én ismerek, néha jó együtt lenni, néha nem, néha idegesítenek, néha bántanak, néha inspirálóak, néha meg…. úgy mint néha talán én, vagy épp máshogy. Stigma, előítéletek, médiahatás, sokk. Sokan mondták, hogy felismerik az őrültet az utcán, sokan mondták, hogy nem. Van, aki azt gondolja, bárki, akár ő is lehet az.

Kép címe: Shadow on the wall, Képet készítette: Kondor Zsuzsa

Címkék: őrületkutatás

Te felismered? I.

2015.10.20. - Szoclámpás Szólj hozzá!

arnyas_anna.JPG

Zsuzsi: Te felismered? Érzékelem, ha valaki eltér a környezetétől, ha máshogy viselkedik, de szerintem ezt mindenki észleli, csak máshogy értékeli. Pl. régebben egyértelműen fura volt, ha valaki magában beszélt, manapság ez már nem olyan egyértelmű, mióta megjelent a head set és ezzel normális lett, hogy magukban beszélnek az emberek. Szóval, hogy mi a fura az nagyon relatív és változó történet.
Kétségek: Számomra a lakossági interjúk voltak a legmegdöbbentőbbek, talán azért mert szakmabeliként azért a szakemberek szemléletére volt rálátásom. Letaglózó volt, hogy a lakosságban mennyi félelem és tévhit él a pszichiátriai betegnek diagnosztizált emberekről. Ezért fel is merült bennem, hogy vajon nem kelt-e majd előítéleteket emberekben ez a blogbejegyzés? Mégis azt gondolom, hogy az írásunkkal annyit tudunk tenni, hogy mindenféle szemléletet bemutatunk, hogy legyen a dolognak egy tükörbenézés jellege. Én a magam részéről azt tartom, hogy itt egyéni élettörténetekről van szó a maguk tragédiáival és újjászületéseivel, ami minden ember életének a része tud lenni.

 

„Föltűnőeket szerintem nem engedik ki, de arc, viselkedés, mozgás alapján meg tudom mondani valakiről. Visszafogott darabos mozgás, terpeszben jár. „(lakossági)

 

„Én nem vagyok olyan skizofrén, aki veszélyes, nem bántok senkit, magamat sem. „(érintett)

 

„Tehát ő beteg. Tehát nem tehet róla, vagy éppen tehet róla, de beteg és szorul segítségre, és meg kell adni ezt a segítséget. Mondjuk szakorvosi segítségre, gyógyszeres segítségre, vagy pedig annyi, hogy valaki foglalkozzon vele. Tehát sokszor az is elég. Legyen, akivel megbeszéli a problémáit.” (egészségügyi dolgozó)

 

„Szomszédom attól fél, reggel felkel, és itt lesznek fára felakasztva.” (lakossági)

 

„Véghetetlen szeretetre méltó emberek egyébként. Ön van itt, holnap meg én. Mert mindannyiunknak, ezen az osztályon mindannyiunknak van egy téglája.” (egészségügyi dolgozó)

 

„Próbálom megoldani a helyzetet, mint ugyanitt bárki. Akármerre fordulok nincs segítség, de egyedül nem nagyon tudok létezni.” (érintett)

 

„Előgondozni kijárunk, mi igenis látjuk, hogy milyen körülmények között van az a beteg. Tehát hogy kukázik, vasúti sínek .., részeg, …., úgy kell megfürdetni … hogy legalább beszélni tudjunk vele, mert tiszta szar, meg rüh, meg minden” (szociális dolgozó)

 

„Az én hülyeségemet is ismerik, én is az övékét, akkor a fiatalok, van, amelyik szinte már az apjának tekint, akkor tehát az, hogy közvetlen baráti kapcsolat, nem kell mondani sokszor, hogy ezt csináld, azt csináld, aki olyan viszonyban van, akkor azt mondanád neki, ugorj a kútba, öt perc múlva beleugrik.” (szociális dolgozó)

 

„Hát, azt a viselkedéséből, rövid interjú alapján már meg lehet állapítani, hogy valaki pszichiátriai beteg, vagy nem. Hát jó, nem, nagyjából meg lehet állapítani, aztán .. jönnek a pszichológiai kiegészítő tesztek, és a legvégén pedig a megfigyelés. Interjú, tesztek, megfigyelés. Annyira felhangolt, és annyira bizarr a viselkedése, és annyira indokolatlanul vidám, és annyira összefüggéstelen a beszéde, hogy egyértelmű, hogy valami baja van, elmezavar.” (egészségügyi dolgozó)

 

„Vannak néhányan. Semmi nem érdekli őket, csak vannak. Utasításra közlekednek. Csak úgy léteznek, vannak. Nem érdekli őket se a tv, se az újság, se a rádió.” (érintett)

 

„Ők ott vannak, mi itt vagyunk (mutat utca vége felé), minket nem zavarnak.” (lakossági)

 

„Hát otthon sem csinálta meg, hát otthon élt mennyi éven át, és ugye a környezet kilökte magából, mert nem járt el …, mert elitta, mert elette gyorsan, 1-2 nap alatt, nem tudta beosztani, itt meg ugye úgy néz ki, mintha konform ember lenne, mert ugye mindig irányítja valamelyikünk.” (szociális dolgozó)

 

„Nem bántani akarom őket, de nem véletlen vannak állandó felügyelet alatt, kiszámíthatatlan orvosi ellátás mikor kell, én is idős vagyok 65 elmúltam, nekem is bármikor kellhet.” (lakosság)

 

„Nem vagyok én rossz, jó vagyok.” (érintett)

 

„Nem foglalkozom vele, emberek sokan mennek az utcán, beszélnek magukban, egyre több van.” (lakosság)

 

Képet készítette: Kondor Zsuzsa

Címkék: őrületkutatás

„Mi az őrület? Honnan tudjam, nem vagyok orvos!”

2015.10.14. - Szoclámpás Szólj hozzá!

boros_fokus_orulet_brainstorming.JPG„Félelemtől megőrül az ember, erre nem tudok mit válaszolni, súlyosan pszichés állapot, agytrombózis.” (Őrület, érintettek)

 

„Buli, bolond, konfetti, irodalom óra, káosz, mai fiatalok, Én, iskola, karácsony, család, üvöltés, focimeccs, stressz.” (őrület, középiskolások)

 

„Pszichiáter, öngyilkosság, idegbetegség, összezavarodottság, elvont, skizofrénia, depresszió, beteg, veszélyes, zavart, belső labilitás, segítségnyújtás, roham, gyógyszerek, szenvedélybetegség, idegösszeroppanás, kiszámíthatatlanság.” (pszichiátriai betegség, középiskolások)

 

„Skizofrén az vagyok, mindenki itt az, én korlátozó gondnokság alatt vagyok, jól kezelik betegségemet jól eltalálták gyógyszereket, szorongás, pánikbetegség, hangulatingadozás, agykárosodás, tartós lehangoltság, sok jó nem, elfelejtek mindent, depresszió, gyógyszerek mellékhatása, rákényszerítés, nem szedi a gyógyszert valaki, kimerültség, enyhíteni lehet, kigyógyulni nem, sűrűn bent feküdtem, kapok injekciót.” (pszichiátriai betegség, érintettek)

 

Az őrület, a pszichiátriai betegség látszólag egymás szinonimái. De nagyon mást jelenthetnek. A köznyelvben, szakmai diskurzusokban és az érintettek számára.

 

„Ha nem tudom kifizetni a számlát, nem tudom, mindenkinél más, ki milyen problémát él meg úgy.” (őrület; lakossági interjú)

 

 „Nem tudom, sokrétű, ön meg közveszélyes valaki, vagy magát emészti, megmarad gyermeki szinten, tombol.”  (pszichiátriai betegség, lakossági interjú)

 

„A pszichiátriai beteget én úgy tekintem, mint egy olyan beteget, mint egy belgyógyászati beteg. Nyilván a sebész ahhoz ért, én meg úgymond a lélek sebészetéhez értek.” (pszichiátriai betegség, egészségügyi dolgozó)

 

„Nem tudom, nem tudok válaszolni. Én normális vagyok, csak menni akarok.” (Pszichiátriai betegség, érintett)

 

„Szerelmes voltam belé élettársamba, nem bántottam senkit, nem akartam elfelejteni.” (Pszichiátriai betegség, érintett)

 

„Bárkiből lehet pszichiátriai beteg. Van az a mondás, hogy mindenkinek van egy órája a börtönben. Én ehhez hozzátenném a pszichiátrián is, mert tényleg nem lehet tudni, hogy ki mikor kerül be.” (pszichiátriai betegség, szociális dolgozó)

 

„Minden hülye valamiben jó is és minden zseni valamiben rossz is. Van, akit nem kezelnek és mégis hülye.” (őrület, lakosság)

 

„Sok minden függ attól, mennyire érzékeny az ember. Leginkább a bolondság az érzékenységi szinttel függ össze. Valaki sokkal érzékenyebb az átlagnál, bizonyos dolgokra, mint mások, s ezt „nem normálisnak” titulálják.” (pszichiátriai betegség, lakosság)

 

„Hát alapvetően van olyan, aki születésétől fogva küzd ezzel a problémával, valaki meg ugye hányattatott életsorsa után. Tehát hogy mivelhogy adott esetben mi már pszichiátriai betegnek gondoljuk, meg mondanánk ugye, miközben ő nem így éli meg.” (pszichiátriai betegség, szociális dolgozó)

 

„Lelki dolgok, én is jártam pszichológushoz, lelki dolog, amit magától az ember nem tud feldolgozni, halmozódik, ami kitör emberből.” (pszichiátriai betegség, lakossági interjú, érintett)

 

„Hát, én szerintem már végül is egy szorongás is pszichiátriai betegség. Meg egy depresszió, egy enyhe depresszió is pszichiátriai betegség. Hát, aztán ez lehet a másik oldalon egy egész komoly skizofrénia, vagy egy valami paranoid kórkép.” (pszichiátriai betegség, egészségügyi dolgozó)

 

„Nem gondolják őket betegnek, hülye lelkiállapot, mindenki oldja meg problémáját, én is így gondoltam, amíg nem kerültem ilyen helyzetbe.” (pszichiátriai betegség, lakossági interjú, érintett)

 

„Mi az őrület? Honnan tudjam, nem vagyok orvos!” (pszichiátriai betegség, lakosság)

 

„Nyilván ma a leggyakoribb diagnosztika az ilyen pszichológiai tesztekkel történik, amik szintén objektívan tükrözik a funkciót, az agynak a működését. És ha az nyilván eltér attól a normakontrolltól, amely a társadalmat jellemzi, akkor már nagy valószínűleg beteges magatartás vagy beteges szorongás véleményezhető.” (pszichiátriai betegség, egészségügyi dolgozó)

 

„Rokkantnyugdíj, idegileg magamra maradtam, sok munka, ideges voltam állandóan darált az agyam.” (pszichiátriai betegség, érintett)

 

„Nyilvánvalóan vannak ennek fizikális orvosi dolgai. A másik része meg inkább ilyen szociológiai, szocializációs kérdés, mert lehet, hogy ami ma mondjuk ilyen átlagból kilógónak tűnik az néhány évtized múlva nem az, hogy átlagos, hanem avitt is lesz. Tehát ez koronként váltogatja magát.” (pszichiátriai betegség, lakosság)

 

„Nekem mindig az jut eszembe, amikor a kórházba becsuktak ilyen hálós ágyba. Úgyhogy ott ilyen vaságy volt, és ilyen műanyag zsinórból volt a háló rajta. És éjjelre bezártak oda. Hát, ekkora lakattal bezártak, úgyhogy este gyógyszerosztás nyolc órakor, és reggel ötig ki se engedték az embert." (pszichiátriai betegség, érintett)

 

„Skizofrén voltam. Valami félelemérzés volt bennem mindig. Azt helyre jöttem, meggyógyultam. Most már annyira nem hallom a zajt. Zajos este lefekszünk, olyan zajt éreztem. Minden össze volt zavarodva bennem. 9 injekciót kaptam.” (pszichiátriai betegség, érintettek)

 

Anna szerint az őrület: Nem tudom, s egyre jobban elbizonytalanodok benne, ahogy egyre közelebb megyek. Sokféle, sok minden, nem tudom szavakkal el lehet-e mondani. A szakmai válaszom az, hogy az őrület társadalmi tény. Különböző korokban különböző értelmek kapcsolódtak hozzá. Ma dominánsan betegségnek tartják vagy devianciának.

 

Zsuzsi szerint az őrület: Én nem annyira szeretem a pszichiátriai betegség kifejezést, van egy értéktartalom benne, ha betegségnek címkézzük, akkor lezáródik a beszélgetés más értelmezések elől. Nem kedvelem ezt a kifejezést. Lehet, hogy a fogyatékosság felől közelíteném ezt meg. Az alap egy valós vagy vélt károsodás, ez fontos, ha ez az ember belekerül egy társadalmi közegbe, akkor mindenféle hatások, ellenhatások történnek ez vagy akadályozza a társadalmi életében, részvételében vagy nem.

 

Kép címe: Középiskolai fókuszcsoport Készítette: Kondor Zsuzsa

Címkék: őrületkutatás

Minek nevezzelek?

2015.10.07. - Szoclámpás Szólj hozzá!

majdnem_100as.jpg

Hogyan hívjuk ezeket az embereket? 

"Dilis, Elmebeteg, Különcök, Elmezavarodott, Kezelt, Furabogár, Pszichiátriai kezelt, Ellátott, Fogyatékkal élő,  Leszázalékolt, Hátrányos helyzetűek,  Pszichésen sérült emberek, Depressziós, Pszichiátriai eset, zseni, Pszichiátriai beteg, Gondozott, Ápoltak, Kattyos, Betegek, Skizofrén, Pszichés beteg, zokni vagy nem zokni, Pszichésen terhelt ember,  Mentális sérült, Hebefrén, Sérült, Bolond, Lelki beteg, Művészlélek, Kiszámíthatatlan ember, Tudat módosult ember, Kívülálló, Hülye,  Szerencsétlen emberek, Őrült, Nem százas, Szegények, Lakók, Elfekvős, Elmegondozott, Érdekes emberek, Pszichiátriát megjárt ember, Idegbeteg, Normális, Szellemileg leépült Pánikbeteg, Nem normális, Kretén, Krónikus pszichiátriai beteg, Dinka, Csodabogár" (idézetek a kutatási anyagainkból)

 

Az elnevezés meghatározhatja, ők hogyan tekintenek önmagukra, illetve mások hogyan tekintenek rájuk, hol a helyük a társadalomban, a közösségben. Önmeghatározásuk és stigmatizáltságuk alapja lehet. Kutatásunkban különböző szereplőkkel beszélgettünk: érintettekkel, szociális és egészségügyi szakmában dolgozókkal és helyi lakosokkal is. Számtalan elnevezés megjelent.

A leggyakoribbak:

 halmazok.jpg

Azt tapasztaltuk, hogy a lakosság szóhasználata a legsokfélébb. Maguk az érintettek pedig jellemzően a mások által mondottak alapján határozták meg önmagukat. A szakemberek a szakmájukban hivatalos kifejezéseket alkalmazzák.

"Ilyen elme, nem tudom, pszichiátriai problémát mondanak, hogy olyan bajom van." (érintett, szociális otthon)

 

"  Ja, aszonta az egyik koma – hajléktalan volt – aztán a, leültünk a padra, és mondta ez a koma, hogy ezek bolondok, ezek a szociális otthonból gyüttek." (érintett, szociális otthon)

 

"Ápoló férfi betegszobában mindenkit Janikának meg Karcsikának hív, bár szemre mindenki túl van már a hatvanon" (napi napló, résztvevő megfigyelés a szociális otthonban)

 

"Ápolók is kedvesek, de lehet csak azért, mert meg van mondva nekik, hogy mentális sérültekkel kedvesek legyenek" (érintett, pszichiátriai gondozó váró)"

 

"Gondozásban lévő olyan, mint átlagember, de állandó felügyelettel, beteg mert beteg." (lakossági interjú)

 

 "Részeg bolond fölébred, rátámad, tévében is ez van." (lakossági interjú)

 

„Ha olyan úgyse engedik ki, aki a repülőt nekivezette az Alpoknak az is kattyos volt, nem félek tőlük.” (lakossági interjú)

 

Lehet mozgássérült, szellemi, beszédfogyatékos, gyenge idegzetű, de ha ordibál meg kiabál meg skizofrén az nem jó. (lakossági interjú)

 

Minden hülye valamiben jó is és minden zseni valamiben rossz is. Van, akit nem kezelnek és mégis hülye. Lehet, hogy nem százas, de mégis elvan valaki. (lakossági interjú)

 

„Szerencsétlenek voltak inkább, mint dühöngő őrültek.” (lakossági interjú)

 

„Lehet, hogy én is kattant vagyok, csak nem veszem észre.” (lakossági interjú)

 

„Sok sérült ember együtt elég szomorú látvány.” (lakossági interjú)

 

„Ő itt lévő embereket betegnek tartja. Mondja nem lakó, nem ellátott, hanem beteg. Ez ugyanolyan, mint cukorbetegség, rák, fogadják el, legyenek reálisak. Nem a valóságban vannak. (Napi napló, szociális otthon, dolgozó)

 

"Én normális vagyok, csak menni akarok." (érintett, pszichiátriai otthon)

 

"„Betegek, elveszettek.” (szociális otthon, dolgozó)

 

"Megfogalmazza, hogy ő nem pszichiátriai beteg, hanem neki neurológiai problémája van. Ő író, költő, de lerobbant és azóta eltűnt a múzsa." (érintett, pszichiátriai gondozó, napi napló)

 

" Azt mondtam a pszichiáternek, hogy nem vagyok beteg, skizofrén, pánik beteg, betegség tudat, nem szeretem ezt a besorolást, mert úgy elválasztja az embereket a társadalomtól." (érintett, szociális otthon)

 

„Hát, be kell állítani a gyógyszert, a szellemileg leépültek, azok éjjel bolyonganak, meg nyugtalanok, téveszméket hangoztatnak, meglopatásos, megfigyeltetéses, satöbbi, ezek szoktak lenni a fő téveszmék. És akkor azok azért kerülnek oda. Az is egy paranoia jóformán, csak az egy szenilis paranoia. Idős, igen, és akkor, ha vannak a nagy pszichiátriai kórképek, pszichózisok, skizofrénia is ugye abba benne van.” (pszichiáter)

 

"Olyan betegek voltak itt, ilyen kretének.. Hát most is betegek, csak most jók a gyógyszerek." (dolgozó, szociális otthon)

 

„Így van leírva, az a krónikus – a krónikus az azt jelenti, hogy gyógyíthatatlan – krónikus pszichiátriai beteg vehető fel, aki önálló életvitelre képtelen.” (dolgozó, szociális otthon)

 

Napjainkban a fogyatékosság témakörében megjelenő nemzetközi és hazai szakmai dokumentumokban egyre nagyobb teret nyer az emberi jogi szemléletet tükröző pszicho-szociális fogyatékossággal élő személy kifejezés. Ezt a fogalmat a kutatásunk során azonban senki sem használta.

Anna és Zsuzsi: Minek nevezzelek: Kutatásunkban alapvetően két elnevezést használunk, őrült és pszichiátriai betegnek diagnosztizált. Miért épp őrült? Egy olyan kifejezést kerestünk, ami a hétköznapokban is használatos, pozitív és negatív értékek is kapcsolódhatnak hozzá és egyik szakma által sem dominált. „A hétköznapokban én az őrült, őrület kifejezést rendszeresen használom, amikor valami vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz, vagy nagyon más, de valami nagyon nagyon…” (Anna) „A barátaim szokták néha nekem mondani, hogy őrült ötleteim vannak. Pl. ősszel avar kupacba ugrálás és aztán a vége általában az, hogy együtt ugrálunk és őrülünk meg.” (Zsuzsi)

Miért épp pszichiátriai betegnek diagnosztizált?   A pszichiátriai beteg a domináns, mindenki számára értető, szinte egyeduralkodó társadalmi elnevezés a mai Magyarországon, ezért megkerülhetetlen a használata. A pszichiátriai betegnek diagnosztizált kifejezést használva vizsgálhatóvá válik egy ténylegesen megtörtént esemény és annak következményei az egyén életére, ugyanakkor nem vesszük át a domináns ám erősen értéktelített medikális elnevezést, lehetőséget hagyva arra, hogy az egyén határozhassa meg önmagát. Ez az elnevezés azonban  mégis lehatárolja a kutatást a pszichiátriai keretek közé, a pszichiátriai betegnek diagnosztizáltakra. Ezért mindenképp fontos számunkra egy hétköznapi elnevezés (pl. őrült) használata is.

Kép címe: Majdnem 100-as bolt a vizsgált kisvárosban. Készítette: Kondor Zsuzsa

 

Címkék: őrületkutatás

Őrületkutatásunkról

2015.09.30. - Szoclámpás Szólj hozzá!


dr_negysi_laszlo_ut_es_csongradi_sarok.jpg
 MI az őrület?

Betegség, állapot, másság, deviancia, zavaróság, zavartság?

Mit gondolnak erről maguk az érintettek, a pszichiátriai betegnek diagnosztizáltak és mások, a normálisok, az egészségesek?

Hol a határ normális és nem normális között, és kinek van joga, hatalma meghúzni ezt a határt?

Tényleg ön-és közveszélyesek ezek az emberek?

Egyáltalán mennyire látható az őrület, az őrültek a hétköznapokban?

Hol a helyük a társadalomban, a közösségben?

Kik ők? Őrültek, bolondok,betegek? Veszélyes, kiszámíthatatlan, együttélésre alkalmatlan vagy beteg, önállótlan, sajnálatra és segítségre méltó emberek?

Ismerünk-e őrülteket?

Esetleg bennünk is ott van az őrület? A lelki válság, a krízis, a más tudatállapot, a rosszkedv, a gyász mikortól kezdve nem normális?

Egy kutatás, ami megpróbál választ találni ezekre a kérdésekre, s egy oldal, ami megpróbálja összefoglalni a kutatás legfontosabb eredményeit.

A kutatásról bővebben és tudományosabban..

 

Mi úgy gondoljuk, hogy..

Az őrület nem csak egy szűk csoportot érint, hanem jelen van a mindennapjainkban, a hétköznapi őrülteinkben is. Ezért szeretnénk erről a témáról közérthető nyelven is beszélni, minket erősen foglalkoztató kérdéseket felvetve. Ugyanakkor semmi esetre sem gondoljuk azt, hogy kizárólag egy jó válasz létezne, hogy a mi nézőpontunk a legeslegjobb. Ezért célunk a különböző álláspontok, versengő szemléletek bemutatása. Erre törekszünk a blogon és a kutatásunk során is.

 

Anna (Légmán Anna, szociológus) és az őrület: Mit lehet a mássággal kezdeni? Őrült romanticizálása, beteggé nyilvánítása, büntetése, felmentése? Mi az a másság, amit már nem bírunk elviselni? Önmagunk és a másik elfogadása, felvállalása, elfojtása, kontrollálása? Meddig vonzó a másság és mikortól riasztó?

 

Zsuzsi (Kondor Zsuzsa, szociális munkás és szociálpolitikus) és az őrület: Hol húzódik a normalitás abnormalitás határa? Miért tabusítjuk? Miért rejtjük el? Hova rejtjük? Bezárjuk vagy kizárjuk? Miben mások, mint én? Miben vagyok én más?

 

Kép címe: A vizsgált kis város egyik utcája. Készítette: Kondor Zsuzsa

Címkék: őrületkutatás

Első Szociálpolitikus találkozónk

2015.05.06. - Szoclámpás Szólj hozzá!

11015104_917175221637799_4491917293508358251_n.jpg

2015. április 17-én került megrendezésre a Szociálpolitikus találkozó az ELTE Társadalomtudományi Karán családias hangulatban, jelenlegi és végzett hallgatókkal, süteményekkel. A szervezők a szociálpolitika végzősök közül kerültek ki, ugyanis egy félévzáró sörözés során elkezdtünk az egyetem utáni életről, az álláskeresésről, a munka világáról beszélgetni. Akkor jöttünk rá, hogy nem sokat tudunk arról, hogy mit csinálnak a végzett hallgatók, avagy mit is csinál egy szociálpolitikus.

Ehhez már csak egy löket volt, hogy a Karon a Kisebbségpolitikusok szerveztek egy hasonló találkozót, ami minket is arra bátorított, hogy rendezzük meg magunknak és az első éveseknek ezt a találkozót. A péntek délutáni beszélgetésre végül 8 szociálpolitikust sikerült meghívni, akik a szakma különböző berkeiből érkeztek, így más-más szemszögből ismerhettük meg a munkájukat. Képviseltette magát az állami -, a civil -, politikai -, és oktatási szféra, de hallhattunk kutatásokról, önkéntességről, a szakma szépségeiről és nehézségeiről egyaránt.

A bemutatkozások után szinte egyből rátértünk egy számunkra fontos kérdésre, hogy mit is tud egy szociálpolitikus, és hogy miért csak elvétve lehet olyan álláshirdetést találni, ahol minket keresnek kifejezetten? Tanulunk közgazdaságtant, jogot, szociológiát, szociális munkát többek közt, ami által kialakul bennünk egy holisztikus szemléletmód, de úgy érezzük, hogy az ilyen álláshirdetések mégsem nekünk szólnak. Több meghívott hangsúlyozta, hogy a munkájában ennek a látásmódnak és tudásnak mennyire hasznát veszi, hiszen egy-egy döntésnél, vagy döntés előkészítésnél ő megérti többféle szakember álláspontját, egy összekötő szerepet tud betölteni, amit a saját szakmai érdekérvényesítésénél nem utolsó szempont. Megnyugtattak bennünket, hogy ha azt érezzük nincs elég mély tudásunk egy-egy területről, az ne keserítsen el minket, mert a munkánk, a szakmai életünkben ez csak előnyt jelent, elmélyedni egy adott témában pedig úgyis a munkánk során fogunk. Ezen kívül pedig bátorítottak, hogy adjuk be többféle helyre az önéletrajzunkat, még ha nem is kifejezetten szociálpolitikust keresnek, mert van ránk kereslet az államigazgatásban, civil szférában, de még a for-profit szektorban is.

10004028_927472537304205_2587031446271302450_n.jpg

A találkozó során előkerült két olyan kérdés is, melyek esetében nem volt teljes összhang a résztvevők között. Az egyik, hogy merjünk-e nagy célokat kitűzni, vagyis, hogy hihetünk-e abban, hogy nagy dolgokat is képesek leszünk megvalósítani. Ezzel szemben volt, aki azt mondta, érdemesebb kisebben gondolkozni és azoknak örülni. A másik kérdés esetében pedig a már említett elmélyedés és a mindenhez valamelyest értés között voltak nézetkülönbségek. Míg volt, aki szerint érdemesebb később egy választott témában mélyebb tudást szerezni, addig mások szerint képezzük magunkat folyamatosan és mindenekelőtt széleskörűen. E kérdésekben nincsen jó vagy rossz válasz, a munkaerőpiacnak és a társadalomnak mindkét típusra vagy ezek kombinációjára szüksége van. 

Zárásként megkértük a résztvevő szociálpolitikusokat, hogy röviden, pár szóban foglalják össze jó tanácsaikat leendő pályatársaik számára. Ezek közül az első és egyik legfontosabb, hogy legyünk nyitottak. Használjuk bátran a kapcsolatainkat, merjünk akár évek múltán is kérni és kérdezni volt tanárainktól és csoporttársainktól. Mindemellett fontos még, hogy legyünk nagyon aktívak, egyaránt az egyetemi évek alatt, illetve azt követően is. Érdemes kihasználni a lehetőségeket és nem szabad megtorpanni egy-egy pályázat esetében kiírt kritériumoktól sem, sosem tudhatjuk, talán éppen ránk van szükségük. Végezetül, de nem utolsó sorban még egy jó tanács, hogy önkénteskedjünk, lehetőleg minél többet, mert általa szakmailag és emberileg is sokat fejlődhetünk.

Reméljük, hogy azokat a leendő szociálpolitikusokat, akik eddig bizonytalanabbak voltak, ezzel a pár sorral sikerült megnyugtatnunk és lelkesítenünk. Mások pedig megerősítést kaptak, hogy jó úton haladnak.  Bízunk benne, hogy olyan is lesz, aki mindezek hallatára kap kedvet a képzéshez.

Illetve titkon reméljük, hogy az első Szociálpolitikus találkozóval sikerül hagyományt teremteni és ezután minden évben legalább egy alkalommal egy közös térben egybegyűlnek majd a jelenlegi és a végzett hallgatók eszmét és tapasztalatot cserélni.

 

Borza Bianka, SeidiLilien
ELTE-Társadalomtudományi Kar Szociálpolitika MA

 

Fotó: Esztergályos Attila

Szakmai eredet történetek V.-Kemenczky Dóra

2014.08.23. - Szoclámpás Szólj hozzá!

 

dóri.jpg

Nem tudom világosan meghatározni, hogy miért lettem szociális munkás, pusztán csak egy jelentéktelennek tűnő, de lényegi momentumot tudok kiemelni. Tisztán emlékszem arra, hogy középiskolás koromban egy drogambulancián jártam, ahol láttam kitéve egy plakátot egy rendőrségi felhívásról, mely egy Dunából kiemelt holttestet ábrázolt, és a feltételezhetően droghasználó férfi személyazonosságát kutatta. Akkor éreztem azt, hogy ez nem egy „aktakukac” szakma, hanem nagyon izgalmas lehet, és felkeltette az érdeklődésemet. Sőt, nem csak izgalmas, hanem felelősségteljes, fontos, és preventív munka, hogy ilyen esetek, a drogfogyasztókkal végzett szociális munkának köszönhetően talán elkerülhetőek lehetnek. Szerintem a pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak valamilyen úton-módon találkozniuk kell szociális munkásokkal, és megismerniük a szakmát, hogy egyáltalán tudják, hogy létezik ilyen, és hogy mi ez. Így jelentkeztem én is 2007-ben az ELTE-n szociális munka BA szakra. Bár volt kapcsolatom a szociális munkával, így nem teljesen ismeretlenül jelentkeztem, mégis már az elején pozitív meglepetést okozott, hogy mennyire komplex, összetett, professzionális szakma a szociális munka.

Alapszakon a szakmai gyakorlataimat egy Pest megyei családsegítő szolgálatnál, majd egy fővárosi kórházban töltöttem el. Mindkét helyen a működő csoportok, az ott zajló dinamikák keltették fel az érdeklődésemet, a családsegítő szolgálatnál egy tartós munkanélkülieknek szóló támogató csoport, a kórházban pedig a pszichiátriai osztályon működő csoportok. Ennek köszönhetően a szakdolgozatomat is a szociális csoportmunka lehetőségeiről írtam.

Az alapszak elvégzése után közvetlenül jelentkeztem mesterképzésre, amit el is kezdtem 2011-ben. A gyakorlati időmet itt is egy kórház pszichiátriai osztályán, illetve egy közösségi pszichiátriai centrumban töltöttem el, de a szakmai érdeklődésem a szociális munkáról kicsit a szociálpolitika, azon belül is a homoszexuális emberek helyzete felé fordult. 2013-ban a szakdolgozatomat a melegek rendszerváltás előtti helyzetéről írtam, és bár élveztem a kutatás minden percét, az első munkahelyem megtalálásának köszönhetően ismét a pszichiátriai ellátásban „kötöttem ki”.

Azóta, vagyis jelenleg is, a Jahn Ferenc kórház pszichiátriai rehabilitációs osztályán dolgozom. Jól érzem itt magamat, szeretem a munkámat, különösen azt, hogy lehetőségem van sokféle, változatos csoportokat tartani (filmklub, kognitív tréning, irodalom csoport, álláskereső tréning, szabadidős és kézműves foglalkozások stb.), és egy kis kutatómunkát is folytatni. Nagyon fontos észben tartani a munkánk során, hogy minden ember más, és más, még akkor is, ha látszólag igen hasonló élethelyzetben vannak, de mindenkinek mást jelent, és másképp éli meg az aktuálisan megváltozott állapotát, így mindenkihez egyéni úton érdemes közelíteni. Kicsit beárnyékolja a mindennapokat az, hogy a pszichiátriai ellátás, a betegekhez való hozzáállás nem jó irány felé halad Magyarországon, értem ezalatt pl. azt a végletekig felháborító, és megdöbbentő dolgot is, ahogy „nálunk” körbekerítették a pszichiátriai osztályok épületét, ezáltal egy kapu nélküli kerítéssel elzárva a betegeket a kórház hatalmas, parkosított udvarától. Ilyen helyzetben mindig nehéz megtalálni a megfelelő hozzáállást, valahol a végletek, a „néma beleegyezés” és a „süllyedő hajó elhagyása” között. Mindenesetre igyekeznünk kell, hogy az ilyen felülről jövő intézkedések ne nyomják rá a bélyegét az osztályon zajló, építő jellegű munkára.

Szakmai eredet történetek IV.: Bodó testvérek az állami és a civil szféra kettősében

2014.07.23. - Szoclámpás Szólj hozzá!


Bodó testvérek.jpgBodó Zoltán:

Ha igazán őszintén szeretném kezdeni, akkor azt hiszem, hogy a Hatodik érzék című filmmel kezdődött.  Ki kell szállni egy kicsit magunkból és el kell hinni egy másik ember történetét ahhoz, hogy olyan lépést kínálhassunk fel, ami számára elfogadható. Szóval, akkoriban, középiskolában még azt hittem, pszichológus szeretnék lenni, mit sem sejtve a pszichológiáról.

Utólag már nem is bánom annyira, de nem jelentkeztem, mert nem álltak úgy a pontjaim. Elkezdtem gondolkozni, hogy mit lehetne még csinálni, ahol valamelyest mások történeteivel dolgozhatom, és segíthetek, hogy jobban érezzék magukat. Egy középiskolai önismereti és kommunikációfejlesztő csoportnak hála - amit a nagykanizsai családsegítőben tartottak – találkoztam szociális munkásokkal és alternatívára leltem.

Az egyetemen és a gyakorlatok alatt persze realizálódtak a szociális munka gyakorlatának szakmai, bürokratikus és intézményrendszeri keretei (sorompói bizonyos esetekben) és persze kiszélesedett a klienscsoport határairól alkotott kezdeti elképzelésem is.

Alapszakon a Józsefvárosi Családsegítő Szolgálatnál szereztem gyakorlatot, Czeglédyné Ordasi Éva kezei alatt. Az esetkezelés helyi gyakorlatán túl, azt hiszem kicsit beleláttam, hogy hogyan működik az állami szektor mókuskereke.

Megszereztem az oklevelet, de nem szerettem volna beállni abba, amit már ismertem, úgyhogy jelentkeztem mesterképzésre szintén az ELTÉ-n. A képzés alatt visszakanyarodtam a kezdeti érdeklődésemhez legközelebb álló területhez és pszichiátriai betegekkel végeztem gyakorlatot a Soteria Matéria Klubházában és a Félsziget Klubházban. Sajnos az volt az érzésem, hogy nem tudok megfelelő kapcsolatot kialakítani velük, nem hogy változást elősegíteni a történeteikben, úgyhogy a második gyakorlat során - ami project gyakorlat volt – a nappali ellátás ellátórendszerben betöltött funkciójával foglalkoztam.

 

zoli.jpg2011 körül, az egyetem holland kapcsolatainak hála egyik vendégségük alkalmával megismerkedtem holland szociális munkásokkal, akik a pszichoszociális rehabilitáció és a büntetés végrehajtás határán dolgoznak. 2012-ben volt szerencsém meglátogatni őket és belelátni a rendszer működésébe.  Azt hiszem így a mesterképzés közepe táján kezdtek el jobban érdekelni a különböző rendszerek és modelljeik.

 

 

A mesterdiploma megszerzése után megint csak ott tartottam, hogy nem volt határozott elképzelésem arról, hogy hol, mit és kikkel szeretném csinálni.  Az alapképzés közepétől szinte folyamatos munkám volt a Karon kézbesítőként, úgyhogy államvizsga után egy hónapig, tanulói jogviszonyban dolgozhattam. Abban az egy hónapban jelentkeztem a Magdolna III programba – gondolván, hogy ex-nyolckeres lévén legalább a terep ismerős lesz- és a Siketvakok Országos Egyesületéhez, akikhez a véletlen és a facebook vezetett. Két szék közül majdnem a földre ültem, de végül az Egyesülethez kerültem ahol, azóta is dolgozom.

Először fogalmam sem volt, hogy mihez fogok ott kezdeni, hiszen nem volt tapasztalatom semmilyen hagyományos értelemben vett fogyatékos csoporttal. Mindenestre hamar beszippantott a terület, hiszen rengeteg új ismerettel kecsegtetett akár egyéni, akár rendszer szinten. Elkezdtem ismerkedni a nonprofit- és a pályázati rendszer működésével illetve a siketvaksággal magával.

Lenyűgözött és máig lenyűgöz, hogy mennyire változatos lehet az emberi kommunikáció, hogy milyen jelekkel és eszközökkel képesek az emberek elérni egymást!

Az egyik legizgalmasabb kezdeti kérdés a tolmácsolással történő munka volt amiatt, hogy egy vagy több egymást váltó személy bekerül abba a kapcsolatba, aminek stabilnak és biztonságosnak kellene lennie. Nem is beszélve arról, hogy a tolmács személyisége mennyire hat ki kommunikáció tartalmára és magára a bizalmi kapcsolatra. Hasonló gondolatok és erős érdeklődés hatására elkezdtem jelnyelvet tanulni. Velük is a történeteiken dolgozunk, de még ha a történetük vagy a mondanivalójuk könnyen érthető is, segíteni kell a környezetüknek, hogy megértsék.

Nem sokkal azután, hogy elkezdtem itt dolgozni, megkérdeztek, hogy nincs-e kedvem bekapcsolódni egy nemzetközi projectbe, ami az Európa különböző országaiban élő siketvakok helyzetének felméréséről és összehasonlításáról szól. Így volt szerencsém utazni, újabb külföldi példákat látni és kiváló szakemberekkel megismerkedni.

A hétköznapokban elsősorban foglalkozási tanácsadóként dolgozom, próbáljuk felkészíteni a látás- illetve látás-és hallássérült aktívkorú jelentkezőket a nyílt munkaerőpiaci elhelyezkedésre, illetve felkészíteni a munkáltatókat a látássérült és siketvak munkavállalók alkalmazására. Ezen kívül az Egyesület elemi rehabilitációs programjában én vagyok megbízva a szociális ügyek intézésével és a klienskoordinációval.

 

 

Gábor kult.jpg

 Bodó Gábor:

 

Gyerekként sok mindennek készültem, csak szociális munkásnak nem. Az évek alatt egyre erősebb meggyőződésemmé vált, hogy semmi nem történik véletlenül az életünkben, így az sem lehet az, hogy végül –kisebb kitérővel - szociális munkát kezdtem tanulni, méghozzá egyszerre az Öcsémmel 2007-ben az ELTE-n.

Volt egy előfeltevésem ugyan a szociális munkáról, de ez inkább hasonlított a közhiedelemhez, mely szerint csak beszélgetünk az emberekkel – ez a „szebbik” hiedelem - és nem is kell ehhez a munkához sokat tanulni, hiszen mindenki tudná csinálni. Ez a szemlélet végleg akkor változott meg bennem, amikor – szintén az Öcsémmel, mint mindent az alapszakon – egy évig a Józsefvárosi Családsegítő Szolgálatnál voltunk gyakornokként. Élesben – de állandó felügyelet és támogatás mellett – kipróbálva értettem meg, hogy igenis ez egy professzionális szakma, melyhez a tudáson túl, tapasztalat és elhivatottság is kell.

2010-ben egy csoporttársam szólt, hogy a korábbi gyakorlati helyén embert keresnek. Így kerültem fél évvel az államvizsga előtt –mai nevén- a Csibész Családvédelmi Központ Családok Átmeneti Otthonába. Később a hétvégi, éjszakai, ünnepnapi munkavégzés hatására úgy éreztem, hogy ideje lenne váltani. Szerencsés vagyok, mert idő közben Budapest egyik legnagyobb integrált intézményévé váltunk, éppen akkor tájt olvadt belénk a Családsegítő Szolgálat is. Szerettem gyerekekkel foglalkozni, de véleményem szerint a különböző területeken való munkavégzés az egyik leghatásosabb a burn-out kivédésére.

A váltásnak volt még egy oka. Még a CSÁO alatt elkezdtem ismét tanulni. Önköltségen, de minden fillért megért, mert részese lehettem valami olyannak, ami merőben megváltoztatta az életem. Még a „nyócker” alatt, akkori tereptanárom megismertetett a családterápiával.  A sikeres felvételit követően, így lettem a Wesley családkonzulens/családterapeuta képzésének résztvevője. Az államvizsgát már a családsegítő szolgálat munkatársaként tettem le.  A kétéves képzés anyagi vonzata jelentősnek mondható, ugyanakkor a CSÁO-nak megvolt az az előnye, hogy a pótlékok hatására egész tűrhető fizetést lehetett hazavinni közalkalmazottként is. Ez akkor vált egyértelművé számomra, amikor megkaptam az első fizetésem családsegítősként. Ugyanúgy közalkalmazotti jogviszony, ugyanaz az „cég”, de pótlék nélkül szinte fél fizetéssel kevesebb a korábbihoz képest. Igaz csak 8-16-ig dolgoztam.

Illetve hamar jöttek a túlórák. Egy családkonzulens csoporttársammal közösen megalapítottunk az intézményen belül egy családkonzulens műhelyt. Jelenleg 8 fő a tagság. Nagyon szerencsések vagyunk, mert az intézményvezető mindenben támogatta ezt a törekvésünk. Tanulási vágyam nem lankult, így jelenleg pszichodrámára járok. 2014-ben a családsegítő szakmai vezetője lettem, ez által könnyebbé vált összehangolni a műhelyvezetést, a konzultációkat a családsegítőt, és a drámát.

Sokat lehetett hallani mostanában arról, hogy a közszférában a szociális munkások helyzete talán a legrosszabb. Tény, hogy a többi közalkalmazotthoz képest, még mindig mi vagyunk az egyikek, akik fizetést tekintve a legutolsók vagyunk. Többen kérdezték már, hogy miért nem keresek valami jobban fizető állást. Sokat gondolkodtam ezen, és arra jutottam, hogy bár alig lehet megélni közalkalmazottként, de nekem az a fajta biztonság, kiszámíthatóság, amit nyújtani tud, megér ennyit. A folyamatos tanulás mellett fontos, hogy ne azért szakadjon félbe egy képzés, mert nem kapunk több támogatást, vagy nincs új pályázat, amiből a munkahelyem fenntarthatná magát – így engem is. 

Hogy 10 év múlva is közalkalmazott leszek?  Nem tudom. Összességében elégedettnek érzem a jelenlegi helyzetem. Mint a bevezetőmben írtam, nem hiszek a véletlenekben. Azt tehetem, amit szeretek, haladhatok a céljaim felé, és jelenleg ez számít igazán.

 

süti beállítások módosítása