Ez az a kérdés amit már lehet hogy számtalanszor feltettek nekünk és meg is válaszoltuk, de azért néha mégis jó visszaemlékezni rá és belegondolni, hogy hogy is kezdődött, hát így vagyok vele én is.
A gimnázium végi felvételi jelentkezések idején még én se tudtam pontosan mit akarok vagy mi is lenne számomra a legmegfelelőbb szakma, de azt mindig is tudtam, hogy emberekkel, gyerekkel akarok foglalkozni, nekik segíteni valamilyen formában. A nem egészen tudatos választások és véletlennek betudott kimenetelek később már világossá válnak és rájövünk, hogy nincsenek is véletlenek. Például amikor a 3 lehetséges hely megjelölésénél a szociális munkát csak a 3. helyre írom be, mert akkor még nem tudom pontosan mit is adhat nekem ez a szak és az összes többi jelentkezésemről lecsúszok 1 ponttal és így kerülök be szociális munkára, na azóta vagyok hálás annak az egy pontnak, hogy nem lett meg.
Mert valahol bennem is az dolgozott legbelül, hogy amit gyerekként vagy kamaszként átéltem azokra próbáltam keresni a válaszokat, megérteni mi miért történt és a hasonló helyzetbe lévő gyerekeknek segíteni valahogy, hogy legyen egy szakember az iskolában vagy bármilyen szervezetnél, akihez fordulni tudnak, vagy egy közösség ahol fel tudják dolgozni az őket ért dolgokat.
Az egyetem előtt két fontos dolog volt számomra, ami később is elkísért és nagy vágyam a jövőben a szakmámon belül ezt kombinálva megvalósítani a segítést. A gimnáziumi évek alatt 8 évig a kerámia, a fazekasság és a képzőművészet meghatározó volt számomra. E mellett a másik pedig a cserkészkedés. Eleinte mint résztvevő, majd mint csoport vezető, programszervező voltam része ennek a közösségnek. El nem tudom mondani mennyi mindent kaptam ettől a csapattól, azoktól az emberektől akikkel felnőttem és ezt úgy éreztem vissza kell valahogy adnom. Ezért a szakmán belül ennek a két dolognak a kombinációja érdekel nagyon, a közösségépítés, a közösségfejlesztés, csoportban való dolgozás és a képzőművészet vagy bármilyen alkotó folyamat felhasználása az önkifejezésre. Eddig is és a jövőben is azon fogok dolgozni, hogy ebben munkálkodhassak, mint szociális munkás és hogy ezt valóban a hivatásomként élhessem meg.
Részemről elég krízis szerű volt a pályaválasztás. Sokáig nem tudtam mit is tudnék amúgy elvadultan csinálni. De legalább azt tudtam, hogy hivatást keresek és nem simán munkát. A középiskola nem adott sok támpontot, mivel egyszerre szerettem a biológiát és az irodalmat kicsit furcsán néztek rám, hogy jó jó, de azért most vagy reál vagy humán, legyünk már reálisak! Aztán jött a társadalom ismeret óra, amit osztályfőnöki óra helyett tartottak meg, ahogy az etika órát is. Hát amíg a legtöbben ezeket az órákat dög unalmasnak és filozofálgatásnak tartották én teljesen beleszerelmesedtem a területbe és gyorsan többször is végignyálaztam és bevágtam a vonatkozó tankönyvet. Ez amolyan aha élmény volt nekem, hogy ilyen akkor van, hogy társadalomtudomány. Aztán ez azzal szűkült, hogy hát azért én valami interperszonális kontaktot azért szeretnék. Kicsit búvárkodtam, hogy milyen szakmai is van ennek a kettő dolognak a metszetében és meglett a szociális munka. aztán jött a harc a családdal, hogy édes kislányom mi lesz belőled, hát ilyen emberekkel akarsz foglalkozni, hát ez nem veszélyes, és hát hogy fogsz megélni majd, mert ezeket a szakembereket hát nem nagyon fizetik meg.
De hát aztán ugye jártam keltem Budapesten és hát amibe valahogy mindig belebotlottam, az a hajléktalanság volt, ami mellett egyszerűen nem tudtam elmenni, vagy ha el is sétáltam fizikailag, akkor is mindig jöttek a gondolatok,meg a lelkiismeret furdalás, hogy mi az hogy embereknek így kell élni, miért nem tesz valaki valamit, hogy ne kényszerüljenek ilyen körülmények közé.? És hát úgy éreztem, hogy ez az én felelősségem is, hogy megértsem a miérteket és próbáljak segíteni. Úgyhogy hát nem sikerült az otthoniaknak lebeszélniük a vad terveimről és így lettem végül szociális munkás és szociálpolitikus. Bár végül nem a hajléktalanság területén vertem gyökeret, hanem a fogyatékossággal élő személyekén, de továbbra is szakadatlan hévvel igyekszem munkálkodni leginkább manapság a nagy intézményi struktúra felszámolása érdekében.
Eni08 2013.12.02. 12:36:09
A gimnázium végi felvételi jelentkezések idején még én se tudtam pontosan mit akarok vagy mi is lenne számomra a legmegfelelőbb szakma, de azt mindig is tudtam, hogy emberekkel, gyerekkel akarok foglalkozni, nekik segíteni valamilyen formában. A nem egészen tudatos választások és véletlennek betudott kimenetelek később már világossá válnak és rájövünk, hogy nincsenek is véletlenek. Például amikor a 3 lehetséges hely megjelölésénél a szociális munkát csak a 3. helyre írom be, mert akkor még nem tudom pontosan mit is adhat nekem ez a szak és az összes többi jelentkezésemről lecsúszok 1 ponttal és így kerülök be szociális munkára, na azóta vagyok hálás annak az egy pontnak, hogy nem lett meg.
Mert valahol bennem is az dolgozott legbelül, hogy amit gyerekként vagy kamaszként átéltem azokra próbáltam keresni a válaszokat, megérteni mi miért történt és a hasonló helyzetbe lévő gyerekeknek segíteni valahogy, hogy legyen egy szakember az iskolában vagy bármilyen szervezetnél, akihez fordulni tudnak, vagy egy közösség ahol fel tudják dolgozni az őket ért dolgokat.
Az egyetem előtt két fontos dolog volt számomra, ami később is elkísért és nagy vágyam a jövőben a szakmámon belül ezt kombinálva megvalósítani a segítést. A gimnáziumi évek alatt 8 évig a kerámia, a fazekasság és a képzőművészet meghatározó volt számomra. E mellett a másik pedig a cserkészkedés. Eleinte mint résztvevő, majd mint csoport vezető, programszervező voltam része ennek a közösségnek. El nem tudom mondani mennyi mindent kaptam ettől a csapattól, azoktól az emberektől akikkel felnőttem és ezt úgy éreztem vissza kell valahogy adnom. Ezért a szakmán belül ennek a két dolognak a kombinációja érdekel nagyon, a közösségépítés, a közösségfejlesztés, csoportban való dolgozás és a képzőművészet vagy bármilyen alkotó folyamat felhasználása az önkifejezésre. Eddig is és a jövőben is azon fogok dolgozni, hogy ebben munkálkodhassak, mint szociális munkás és hogy ezt valóban a hivatásomként élhessem meg.
Bejegyzés: Mért éppen a SZAKMA? Miért éppen ALASZKA?
rainbow13 2013.11.20. 19:49:35
De hát aztán ugye jártam keltem Budapesten és hát amibe valahogy mindig belebotlottam, az a hajléktalanság volt, ami mellett egyszerűen nem tudtam elmenni, vagy ha el is sétáltam fizikailag, akkor is mindig jöttek a gondolatok,meg a lelkiismeret furdalás, hogy mi az hogy embereknek így kell élni, miért nem tesz valaki valamit, hogy ne kényszerüljenek ilyen körülmények közé.? És hát úgy éreztem, hogy ez az én felelősségem is, hogy megértsem a miérteket és próbáljak segíteni. Úgyhogy hát nem sikerült az otthoniaknak lebeszélniük a vad terveimről és így lettem végül szociális munkás és szociálpolitikus. Bár végül nem a hajléktalanság területén vertem gyökeret, hanem a fogyatékossággal élő személyekén, de továbbra is szakadatlan hévvel igyekszem munkálkodni leginkább manapság a nagy intézményi struktúra felszámolása érdekében.
Bejegyzés: Mért éppen a SZAKMA? Miért éppen ALASZKA?