Szoclámpás

Színes szagos társadalom..

Hirdetés

Szoclámpás

Multimédiás eszközökkel társadalmi és szociális szakmai kérdésekről!

Minek mutassalak? Őrületábrázolás a médiában, médiahatások a lakosságban II.

2015.11.11. - Szoclámpás Szólj hozzá!

dsc_0329.JPG

Ebben a II. blogbejegyzésben a 2014 augusztus 1-én történt „combinós gyilkosság” média megjelenéseiből és „őrület kutatásunk” lakossági interjúiból  válogattunk. Kutatásunkban azt találtuk, hogy a médiában az őrület és a bűnelkövetés összemosása erősíti azt a társadalmi igényt, hogy a pszichiátriai betegnek diagnosztizált embereket el kell zárni a közösségtől. Így a pszichiátria egyfajta börtön feladatot is ellát.

 

"Aztán lassan megőrült. Mindenki próbált neki segíteni, de nem lehetett. Kényszergyógykezelni se lehetett." (Skrabski Fruzsina dokumentumfilm-rendező, blikk.hu, 2014. 08.01.)

 

„Újra átfutott a hátamon a hideg, rögtön eszembe jutott az egy évvel ezelőtti eset. Agresszív volt, erőszakos, és ordított, hogy megerőszakol. Sugárzott belőle a gyűlölet. Akkor feljelentettem, és a bírósági tárgyaláson láttam őt bilincsbe verve, de azt már nem tudom, akkor elítélték-e. A rendőrök mondták, hogy többször tört már be lakásokba, és nőkkel erőszakoskodott. Várható volt, hogy ölni is fog, hiszen elmebeteg ez az ember. Rossz belegondolni, akár én is lehettem volna, akit a villamos alá lök - mondta megrendülten.” (Sarka Kata Blikk.hu, 2014.08.03.)

 

 „Természetesen bűnös vagyok, de gondatlan” (A. Áron, mno.hu 2014.08.03.)

 

Gondoltam, hogy ez egy elmebeteg őrült, de hogy ilyet tesz?!” (Sarka Kata, Színes Ász, 2014.08.03)

 

„A. Áron vasárnap nem volt zavart, amikor a rendőrök a bíróságról elvitték a letartóztatás után. Pedig a Budai Irgalmasrendi Kórház környékén sokszor látták már a férfit, aki folyamatosan őrült módon randalírozott, kutyákat rugdosott, üvegeket tört be, s nőket inzultált. Az amúgy zavart A. Áron a tárgyalásán normálisan viselkedett” (blikk.hu, 2014. 08.04.)

 

„A férfinak két éve paranoid képzetei vannak, mentálisan zavart, számtalanszor ült börtönben.” (blikk.hu 2014.08.04.)

 

„Állítólag paranoid, skizofrén tünetekkel kezelték.” (444.hu 2014.08.04.)

 

A legtöbbet feszegetett kérdés: miért nem lehet kényszergyógykezelés alá venni veszélyes pszichiátriai betegeket?” (Vasárnapi hírek, 2014. 08.03.)

 

"Vádolom az Áront, mert ő tette, amit tett. Bár ő már rég megszűnt, mint felelős személy. (Skrabski Fruzsina dokumentumfilm-rendező”, mno.hu, 2014.08.05.)

 

A pszichiátriai betegnek diagnosztizáltak médiában való megjelenéséről idáig nem készült magyar kutatás, jelenleg az „őrület kutatásunk” keretében végzünk médiafigyelést, médiaelemzést.

 

Bár a médiaábrázolások szerint a pszichiátriai betegek jelentős része erőszakos bűncselekmények elkövetője, nincs magyar adat arról, hogy hány erőszakos bűncselekményt követnek el pszichiátriai betegnek diagnosztizált emberek. A médiában jellemzően nem használnak konkrét számokat, adatokat és statisztikákat, becsléseket tesznek, vagy nemzetközi adatokat használnak. Ugyanakkor gyakran érzékeltetik, hogy a pszichiátriai betegek közt egyre többen válnak erőszakossá.

 

„A szakemberek szerint az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet 2007-es bezárása óta egyre több az erőszakoskodó pszichiátriai beteg.” (mno.hu 2014.08.03.)

 

„A felnőtt lakosság több mint negyedénél jelentkezik élete folyamán legalább egy pszichiátriai betegség, de a számos pszichiátriai zavar közül csak a lakosság 2-3 százalékánál megjelenő néhány kórkép hordozza magában potenciálisan az agresszív cselekmények lehetőségét. A beszélgetésen az is elhangzott, hogy közülük csak minden századik agresszív, és közülük minden századik ember követ el súlyos, életellenes bűncselekményt.” (hír24.hu, 2014.08.25)

 

„Sajnos nem ritkák az olyan esetek, amikor egy súlyos pszichés zavarral küzdő beteget nem kezelnek és az váratlan ámokfutásba kezd. 2012-ben egy 32 éves skizofrén férfi verte meg a szüleit és támadt a rendőrökre. 2009-ben a Pécsi Tudományegyetemen egy 23 éves hallgató rendezett vérfürdőt. Az egyik órán kezdett el lövöldözni, egyik társa meghalt, 3 ember megsebesült. A combinos gyilkosról sem látszott első pillanatban, hogy veszélyes.” (rtlklub.hu 2014.08.04.)

 

„Németh Attila, a Lipót-utód Nyírő Gyula Kórház- Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgatója az Indexnek elmondta, az OPNI bezárása után 5 százalékkal esett vissza a krónikus skizofréneknek való gyógyszerek forgalma, ami azt jelenti, hogy több százra tehető azon betegek száma, akik nem szedtek rendszeresen ilyen gyógyszert 2007-től. A legtöbb közülük visszaesett, jobb esetben kórházba került, és nem mindenki lett hajléktalan. A bezárás előtti gyógyszerfogyasztási arány 2009-re visszaállt, ami arra utalt, hogy a legsúlyosabb betegek ismét kezelés alá kerültek. Az OEP szerint egyébként mindössze 85 skizofréniában szenvedő beteg esett ki az ellátásból, Tarlós István főpolgármester pedig úgy becsülte, a Lipóton kezelt betegek 30 százaléka került utcára, ami körülbelül 300 embert jelent.” (index, 2014.08.02.)

 

„Olyan szakember is van, aki szerint egy szállón éjjelente akár az emberek 60-70 százaléka is lehet pszichésen zavarodott. A jelenség nem új, de az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) - azaz a Lipót - 2007-es bezárása óta érezhetően több súlyosan skizofrén, paranoid, függő és különféle személyiségzavarokban szenvedő kerül be a hajléktalanellátásba” (index,2014. 08.02.)

 

A nemzetközi kutatásokban a pszichiátriai betegnek diagnosztizáltak közé sorolják az alkohol és drog fogyasztókat, ami felfele torzítja az adatokat, vagyis növeli az erőszakos cselekményeket elkövető betegnek diagnosztizáltak számát.

 

"Látták, nem beszámítható, és berakták a kocsiba. Néztem az arcát, és azt láttam, hogy csak meredten néz maga elé bambán, érzéketlenül"- ecsetelte egy másik szemtanú, aki szerint egyértelműen "vagy őrült, vagy drogos volt" a férfi.” (szemtanú, index.hu, 2014. 08.02.)

 

A kutatások eltérő módszertanokat alkalmaznak, így különböző eredményekre jutnak. Bizonyos adatok összefüggéseket találnak a bűncselekmények és a pszichiátriai diagnózis között, más adatok szerint nincs releváns különbség a népesség és az érintettek által elkövetett bűncselekmények száma között. Azonban mindegyik cikk megemlíti, hogy nagyobb a média által sugallt arányuk a bűncselekmények elkövetői körében, mint amennyi bűncselekményt ténylegesen elkövetnek.

 

Külföldi kutatások azt is megállapították, hogy arányaiban gyakrabban válnak bűncselekmények áldozataivá a pszichiátriai betegnek diagnosztizáltak, mint az összlakosság.

 

 „Érdekel a politika, megnézem a híradót, sok a bűn, ú, de szörnyű, ami van a világban. Itt azért jobb. Itt nincs olyan. „ (2015.03. érintett)

 

A tudományos cikkek kiemelik a média központi szerepét az előítéletek növelésében vagy csökkentésében.

 

„A TV-ben is benne volt, hogy itt becsületes emberek vannak. Elejtette valaki a pénztárcáját az Aldiban és visszakapta, meg a néni kivett 100 000 Ft-ot és a zöldségesnél is mindenki kereste a nénit és visszakapta ő is. Tisztességes emberek élnek itt többségében. Vannak nem tisztességesek is, de az mindenhol van.” (2015.03. lakossági interjú)

 

Ezen cikkek szerzői felhívják a figyelmet a személyes élettörténetek erejére. Ez Magyarországon is megfigyelhető tendencia. Itt elsősorban a celebek azok, akik személyes nehézségeikről, élményeikről is nyilatkoznak. Amerikában ez még jellemzőbb. Illetve fontos változás, hogy a pszichiáterek mellett maguk az érintettek, hozzátartozók és más szakemberek is megszólalhatnak a médiában. A közösségi média, az internet is lehetőséget ad az egyéni történetek, hangok megjelenítésére. 

 

Réka (Vályi Réka szociálpolitikus) szerint: a "combinos gyilkossággal" kapcsolatos médiamegjelenésekben is megfigyelhető a szelektív statisztika használatának jelensége, amikor az ügyben megszólaló szakértők önkényesen kiragadva vagy csoportosítva idéznek adatokat - ezzel növelve a félelmet a pszichiátriai betegnek diagnosztizált emberekkel szemben. 

 

Képet készítette: Krámli András

Címkék: őrületkutatás

A bejegyzés trackback címe:

https://szoclampas.blog.hu/api/trackback/id/tr928070712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása