“ I ask this... If there should be an assassination, I would hope that five, ten, one hundred, a thousand would rise. I would like to see every gay lawyer, every gay architect come out - - If a bullet should enter my brain, let that bullet destroy every closet door... And that's all. I ask for the movement to continue. Because it's not about personal gain, not about ego, not about power... it's about the "us's" out there. Not only gays, but the Blacks, the Asians, the disabled, the seniors, the us's. Without hope, the us's give up - I know you cannot live on hope alone, but without it, life is not worth living. So you, and you, and you... You gotta give em' hope... you gotta give em' hope.”

 Ha mást nem is írnék le, már akkor is eleget elmondana ez az idézet, de azért mégsem engedek a kísértésnek és nem állok meg itt. Szerintem a filmnek számos rétege van, én ezekből az engem leginkább megérintőket fogom kiemelni a teljesség igénye nélkül, de lelkesen várom a kommentekben a film más irányú értelmezésit is!

Ami nekem a legfontosabb volt a filmben az a főszereplő szerethetősége, hitelessége volt. Számomra ez adta el a mondanivalót. Egy olyan emberről beszélünk aki a kezdetekben titkolja a környezete előtt, hogy homoszexuális és tisztes állása van az úgynevezett nagybetűs életben. Csak az élete közepén jut el odáig, hogy másra vágyik már. Tehát olyan életet él, amit a későbbiekben ő maga is kritizál. De pont ettől hiteles a figura számára, mert nem tökéletes. Ismeri azokat a félelmeket, azt az életet, amit egy konvenciókba besimulni próbáló ember él. És példát mutat arra, hogy lehet másként is létezni! 

És itt érkezünk meg a szerintem másik nagyon fontos mondanivalójához a filmnek. Itt egy példát láthatunk arra, hogy egy elnyomott, sokszor megszégyenített csoport, hogy szervezi meg önmagát, hogy áll össze egy mozgalommá, amely azért küzd, hogy teljes jogú állampolgárként fogadják el a tagjait. NEM FELÜLRŐL VÁRJA AZ ÉGI MANNÁT, HANEM Ő MAGA KÜZDI KI A SAJÁT JOGAIT! A csoport maga fogalmazza meg az érdekeit és magáról dönt, hiszem ő ismeri legjobban a saját helyzetét. Azt is mondhatnám "Semmit rólunk nélkülünk"! És ez nem egy szimpla zökkenő mentes diadalmenet. Nem rajzolnak elénk rózsaszín képet szivárvánnyal és ugráló pónikkal, bizony ennek az útnak részét képezik a bukások, a folyamatos támadások, az elbizonytalanodások, a veszteségek. De mivel egy mozgalom már nem az egyes emberekről, az egókról szól, hanem egy közösségről, egy érdekközösségről, ezért tolják és tartják egymás az egyes emberek.

Nem véletlenül beszélünk a szociális munkában sem az érintettek hatalommal való felruházásáról, képessé tevéséről, az önszerveződés elősegítéséről. Ha jó példát keresünk nézzünk csak az AVM-re, ahol a hajléktalan emberek önszerveződéséért dolgoznak a tagok. De ez sajnos csak egy kiragadott példa. Másutt sajnos nem ebbe az irányba haladnak a folyamatok, hanem inkább a hátrányos helyzetű csoportok minél erőteljesebb lenyomása, leszabályozása, függővé tétele, bűnbakképzése és elhallgattatása az irány. De ezen a ponton kanyarodok vissza a filmhez és annak végső mondataihoz, amik szerintem kivezető utat nyithatnak a számunkra is.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a hátrányos helyzetű csoportok például komoly vásárló erőt is képviselnek. Erre is jól rátapint a film például azzal, hogy a melegek bojkottálják a kirekesztő boltokban való vásárlást, így azok csődbe mennek a környéken. Tehát a kirekesztés a piac számára sem kifizetődő! Viszont jó hír, hogy nyitásra Magyarországon is van jó példa a piaci szereplők részéről!
https://europa.eu/youth/hu/article/nyitottak-vagyunk_hu

Végül pedig a film talán az egyik legfontosabb eszmélése, hogy felismeri, hogy a különböző érdekcsoportok érdekközössége, összefogása a kulcs. Nem elég a saját érdekcsoportot megszólítani és csak a saját sérelmekre fókuszálva kiabálni.  Hanem például más hátrányos helyzetű csoportokkal is össze kell fogni. A fenti idézet is egységben beszél a különböző elnyomott csoportokról a feketékről, az ázsiaiakról, a fogyatékossággal élőkről, az idősekről és a melegekről. Hiszen közös a cél.
Sajnos hajlamosak vagyunk a “dögöljön meg a szomszéd tehene” hozzáállásra. De ez önsors rontás, az erők felaprózása! Hogy is fogalmazzam meg érzékletesen?

“Habár felül a gálya, alul a víznek árja, azért a víz az úr!”

Vagy illusztrálhatom is a Hallgatói Hálózat logójával! Had beszéljen az helyettem!

Szoclámpás csoport- Kondor Zsuzsa

Családgondozóként, adósságkezelési tanácsadóként dolgozom. Az egyetemi évek alatt fontosnak tartottam, hogy a munkába állás előtt kialakuljon a számomra leginkább elfogadható önismeret (mellyel folyamatosan dolgozni kell, de szerintem van egy minimumszint, amit szakemberként el kell érni), ezért jártam olyan csoportba, melyet Harday Szilvia (önszorgalomból) szervezett és elérhető volt évfolyamunk hallgatóinak és persze egyes szemináriumokon is kellő hangsúlyt kapott az önismeret és csupán engedni kellett, hogy hassanak a hallottak, tapasztaltak a lelkivilágunkra, pszichénkre. 

Első gyakorlati helyem 2005-ben a VII kerületi cssk volt, ahol mindenféle problémával találkoztam, de nagyon határozott vonala volt az adósságkezelésnek, ezért bátran vállaltam el jelenlegi munkahelyem állásajánlatát. Fontos kiemelnem Tánczos Éva személyét, aki hiteles szakemberként vált példaképemmé. Éva dolgozott a VII kerületben és tanított az ELTE-n. A gyakorlati és elméleti munka kapcsolódott személyében és segítette bennem - szerintem - egy egészséges szociális munkás identitás kialakítását. 

Az adósságkezelés folyamatában markánsan megjelenik a mediációs technikának a kommunikatív része: a célok határozott kifejezése, az egyén, család döntésének súlya, annak erősítése. 
Mediációs képzést "hosszú gyakorlatomon" (én még osztatlan képzésben vettem részt) a VII kerületi nevelési tanácsadóban végeztem (2007) a kapcsolat Alapítványnál, ahol kapcsolatügyeleti munkába is beleláthattam, vállalhattam ügyeletet gyakornokként. 

Szakdolgozatomat a szinte megfoghatatlan képessé tevésből írtam, amelynek ötletét a sok éves tanulmány, tanárok, tapasztalatok ihlették; Herczog Mária és Szabó Lajos segítették, tették lehetővé, jeleztek vissza, hogy viszonylag érthető írás jöjjön létre. 

Másodéves egyetemistaként kellett arról döntenem, hogy szociális munka szakon vagy szociálpolitika szakra átjelentkezve folytatom tovább tanulmányaimat. Életem egyik legnehezebb döntésének éltem meg, mert érdekelt és érdekel a mai napig is az mikro-, mezo-, makroszintű rendszerek működése, az egyes döntések egymásra hatása. Szerintem van olyan képességem, hogy átlátom a rendszereket, szeretem is érteni a rendszereket, rálátni az összefüggésekre, mégis a szociális munka mellett döntöttem, mert a rendszernek az egyéni munka az alapja és szeretem csinálni. Utólag sem bántam meg, hogy nem váltottam és büszke vagyok a szakmámra. 

Az egyetemi létet meggyászoltam, hiszen nagyon szerettem Lágymányosra járni, nagyon jót tett a 10 éves otthonlét után, hogy kimozdultam egy rendkívül kreatív, több szempontból lelket gyógyító közegbe, ahol lehettem önmagam, kérdezhettem hülyeségeket, kiteljesedhettem, mint hasznos tagja a társadalomnak. És ezt komolyan is gondolom. 

Emberekkel dolgozni, inkább azt mondanám együttműködni, ez az amit szeretek. És amit ennél is jobban szeretek: olyan beszélgetések, amikor kialakul a bizalom az ügyfél és közöttem, amely mély és hasznos mindkettőnknek és az ügyfél el tud indulni egy elakadásból vagy szorultságból. Feuer Mária mondta egyszer, hogy "végig kell szenvedtetni" azt, akivel dolgozunk, ami számomra az egyik legizgalmasabb (értsd jól), legszebb segítő feladat. 

Sok energiát emészt fel a munka és ezért nagyon fontos a megfelelő hátország: Isten, családom, munkatársaim, főnökeim, barátaim és az ügyfelek. 

Az értékek, elvek tanulhatók! Elhatározás kérdése, hogy hogyan szeretnék dolgozni. A következőkben ezeket a tudatosan építhető fogalmakat sorolom fel a teljesség igénye nélkül:
  

Sokszor hangsúlyozzuk egymásnak (kollégák) határaink kijelölését, ha lehet villanypásztor kihúzásával, hogy ne hagyjuk a fát hasogatni a hátunkon, nem illik ilyet tenni egy segítővel.

Rekreációs tevékenységek beiktatása az életünkbe szintén sarokkő a munkám során: kocogás (a levegőn való séta és mozgás kiemelt, mert 40 órát mégiscsak a négy fal között töltök), néhány hete pedig kolléganőm (Bardon Hencsi) tart kettőnknek jógát! Az aktuális lelkiállapotunkat jól jelzi, hogy péntek délután hogy megy a faállás... A főnök engedélyét és támogatását ebbe az irányba külön hangsúlyozom!!! (Bagdy Emőke: Pszichofitnessz könyvét ajánlom)

A feszt ott rakd le, ahol keletkezett. Most biztosan sóhajt, aki olvassa. Na ja. Az egyik legnehezebb dolog. Legutolsó markáns élményem egy napilappal volt: írtak egy cikket, hogy a szociális pályán ott ragadnak az emberek, akik nem tudnak máshova elmenni dolgozni vagy 40 évesek elmúltak...zsigeri szinten jelentkezett az írhatnékunk (a düh miatt): Bardon (mint a pardon, csak B-vel szokta mondani), jómagam és Gorsics Marcsi összeröffentettünk egy válaszlevelet, amit meg is jelentettek (mondjuk ezen csodálkoztam: üdv a szerkinek!). 

A kliens/ügyfél tisztelete nekem alapvető, ennek kifejeződése a vele való kommunikáció. 

Feltételezzük azt, hogy nem azért mond bántó megjegyzéseket, mert ki akar szúrni velünk! Feltételezzük a jót/jobbat. Ezt Ugrin Erzsitől tanultam meg és jó példákat merítettem a családterápiát figyelve vagy egy-egy mediációs ülés során. 

Változás csak ott fog keletkezni, ahol van hit, bizalom abba az irányba, hogy van képesség a változásra. Ha én nem hiszek benne, akkor az ügyfél sem fog. 

Kíváncsiság. Akarunk pionírok lenni? Ehhez kutatni kell. Mi miért történik? Erre a kérdésre választ keresni. Egyáltalán: érdekel a másik ember (lehet kolléga, ügyfél, ismerős)?

Az indulatok kezelése, kifejezése. Most eszembe jut a Valenti day-ben baseball ütővel szétvert rózsaszín szív...nem tudom miért ez jutott eszembe...:-)))) Van olyan, hogy haragszunk! Amikor kimondom már csökken a feszültségem. Németh Attila- Moretti Magdolna: Ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja)

A jó, szép, kellemes, hasznos dolgok hangsúlyozása, visszajelzése: video tréningen Pattermann Kingától tanultam. Csínján bánunk a pozitív töltetű mondatokkal. Nyilván kulturálisan meghatározott, de jobb, ha többször használjuk és merjük használni!

És ha még nem jött volna rá a nyájas olvasó: én sem vagyok szent! Én is letörök időnként, mint a bili füle és bántó megjegyzést teszek vagy kiborulok és meggondolatlanul, egyáltalán nem tudatosan cselekszem. Nem azzal van a gond, ha ez megtörténik, mert megteszem, hanem mit kezdünk vele. 

Amersfoort. Első pillanatban babaház – gondoltam –, majd pár óra távlatában már inkább éreztem egy csendesen nyüzsgő aranyos nagymamának.  Amersfoort – az első holland város, melyet jobban megismerhettem, és igen, egészen korán megkapta az „otthonos” állandó jelzőt. No, nem csupán azért, mert szerethetőbb ütemben suhannak a biciklisek – Amszterdamhoz képest – és kisebb eséllyel csapnak el, ha útjukba kerülök, hanem mert itt tényleg hamarjában közösségre lel az ember.

Közösség. Érthetünk alatta sokfélét, ki-ki saját asszociációs jegyzéket vonhat mögé, kénye-kedve szerint, ám jelen esetben, közösségfejlesztői vonatkozásaim révén, a szomszédsági viszonyokat emelném ki. Lassan egy éve foglalkozom a szomszédsági kapcsolatok élesztgetésével itthon, budapesti lakótelepi viszonylatban, ám nem kell ahhoz a türelemostorzás ezen munkáját választani, hogy belássuk, milyen széllel szembeni folyamat ez. Aki kicsit is körülnéz a saját háza táján, egészen gyorsan képbe kerülhet a hazai viszonyokkal. Hát igen. Vegyük ezt kiindulási pontnak, és most engedjétek meg, hogy megmutassam, hogy is megy ez pár száz kilométerrel odébb Amersfoortban. S hogy miért? Mert izgalmas, és leginkább más. Nagyon más.

Az utrechti provincia második legnagyobb városa, Amszterdamtól körülbelül húsz percre, vonattal. Nem kell messzire menni tehát, hogy meglátogassuk a főváros kedves „nagymamáját”, és szembesüljünk az önkéntesség valódi kultúrájával, a nagyi süteményével társítva.

Önkéntesség.  A jól működő szomszédság első ismérve, a közösségfejlesztés egyik építőköve. A következőkben olyan szervezeteket fogok bemutatni, melyeknek az önkéntes munka az alapját s egyben működésének motorját képezi.

Humanitas DMH.  Hátrányos helyzetben élőknek segít az akadálymentes életmód elérésében önkéntesekkel.  Kicsit hasonlít működésben a hazai Kézenfogva Alapítvány Fecske szolgálatához, ám mind a segítettek, mind pedig önkénteseinek számában, valamint működésében is eltér attól (nem az összehasonlítás végett, hanem inkább azért idézem a hazai példát, hogy érzékeljük, itthon sem áll ez oly távol tőlünk).

Szóval, lényeg a lényeg, hogy megteremti azt a platformot, aminek terében helyi önkéntesek (immáron 250-et is meghaladta a számuk) és hátrányos helyzetben élők találhatnak egymásra. E segítség kezdetben inkább egyirányú, ám minél inkább egymásra talál a segítő a segítettjével, egyre inkább belátható, hogy ez egy kölcsönös, adok-kapok viszony, melyből mindenki csak profitál. A szervezet abban segít, szociális munkások támogatásával, hogy tényleg megtalálják egymást azok, akik jól működnek együtt (hasonló érdeklődés, elképzelés, stb).  Az önkéntesek természetesen felkészítésben is részt vesznek, a megismerkedést megelőzően (is), és közben is folyamatos kapcsolatban állnak a szakemberekkel. Mindazonáltal a segítés itt kilép a négy-fal közül, és a szórakozás különböző formái kapnak teret (pl. közös biciklizés, kávézás, mozizás), épp ezért fontos, hogy az igények és az érdeklődési körök valóban összetalálkozzanak. Ennek nyomán valódi emberi kapcsolatok, sok esetben barátságok születnek, és lényegében az önkéntes státuszt felváltja a természetessé vált találkozás.

http://werkenbijhumanitas-dmh.nl/

STIP – Support and InformationPoint. A szomszédsági önkéntesség fellegvára. No, nem minden rózsaszín itt, félreértés ne essék, ám azért tudva, milyen nehézségekbe ütközik az ember e vonatkozásban hazai vizeken, tény, hogy kellőképp lelkesítő a STIP példája. Még ha boltnak is hívják a központot, ahol a helyi erőforrást„kiárusítják”, amolyan cserekereskedelem formájában. Mégis, fél év alatt 300 szomszédsági önkéntes kapcsolódott be a munkába, s segítenek egymáson, kölcsönösen a szomszédságban. Itt is stábban dolgoznak, tehát az ő működésük sikere is abban rejlik, hogy a professzionális segítés és a nagyszámú önkéntes összekapcsolódva és rendszeres megbeszéléseket tartva segít a helyben felmerülő problémák megoldásában.

http://stip-amersfoort.nl/

Tudom, tudom. Sokszor leírtam az önkéntesség szót. Lelkesen. Váltok is, persze nem ezért. Most kicsit mást idéznék fel a szemlélet végett. Kapcsolódik a mentalitásbeli váltáshoz, melyet szeretnék itthon is viszont látni, ám most a híres „fogyatékos” jelző eltörléséért lobbizom a következő amersfoorti szervezet bemutatásával.

JansPakhuys – Kunst en Cadeaus. Egy design bolt, a város közepén, körbevéve hasonló boltokkal, sikeres művészek termékeit árulva. Fölötte egy művészeti központ, kétemeletnyi alkotóműhellyel, mert helyben készül minden, itt Amersfoortban. Ez önmagában, első látásra csak annyiban más, mint az itthoni efféle próbálkozások, hogy menő.

Nézzétek!

Ugye?!

A második dolog, amit örömmel nyugtáztam, hogy nincs a vásárló orrába nyomva eleve a fogyatékos jelző (magam is elhallgattam, mindeddig). Sőt, olyannyira nincs, hogy mindez a többi design bolt között helyezkedik el. Ugyanolyan szépen, esztétikusan berendezve. Már-már eufórikus örömbe törtem ki, mikor nyugtáztam egy újabb dolgot: a termékek árai sem sugallják, hogy „drága vásárló, amennyiben szíven ütött a sorsom, vedd meg, amit csináltam, pár forintért”- szemléletet. Nem, itt tényleg ár-értékarányban, a design termékekkel egy szinten árulják a dolgokat, megbecsülve az alkotót, elismerve munkáját. És ha már annyi szó esik manapság az integrációról és esélyegyenlőségről, szeretném, ha ebben a vonatkozásban ismernétek meg a JansPakhuys központot. A hazai próbálkozásokkal ellentétben (mert igen, tudom, itthon is találni példát szépen kivitelezett kézműves termékekre, sőt szépen designolt kivitelezésben is, amelyeket „fogyatékos” emberek készítenek…), ebben a központban a művészek, néven vannak nevezve, önálló munkaterük van, saját maguk választják ki a munkaformájukat és azt, hogy mit, éppen miként, s miből formálnak meg. A fantáziájukat teljes mértékben szabadjára engedhetik, mely szabadságukat az elismert emberi értékeik adják, egyenlő, partneri formában. Igen, lehet, hogy rózsaszín mázú cikk ez, habbal leöntve, ám mégis látjuk, hogy nem kell olyan messzire utazni, hogy a fogyatékos jelző kicsit átértelmeződjön, és a mindennapokból egyszersmind törlődjön. Emberek, művészek, akik alkotásaikból élnek: http://www.janspakhuys.nl/

Mindezek után talán elhiszitek nekem, miért leltem otthonra a nagymamás Amersfoortban…

Újévi kívánságként pedig nem is kérhetnék mást, mint hogy itthon is menővé váljon az önkéntesség! És felteszem, ennek inkább lehet az útja ilyen kezdeményezések megismerése és elindítása, mint a kötelező közösségi munka bevezetése. 

Agnes Sarolta Fazekas, member of our Szoclámpás Group shared her toughts to make our attention with two different topics to the International Day of People with Disabilities, 3 December 2013

The observance of the Day aims to promote an understanding of disability issues and mobilize support for the dignity, rights and well-being of persons with disabilities. 

In a nutshell about Structural Funds Investments for People with Disabilities

Agnes was an intern at European Network and Indepent Living European Cross Disability NGO. In relevance of International Day of Persons with Disabilities it is very to important reflect of past challanges and future perspectives about Structural Funds Investments for People with Disabilities during 2007 – 2013. Here you can read further information on the website of  ENIL. (http://www.enil.eu/news/enil-publishes-new-briefing-on-structural-funds-investments-for-people-with-disabilities-during-2007-2013/ )

We are stepping to a new era of 2014-2020 according to the the European Union's new Programme period. We should learn from past difficulties and find the best way how to overcome with deinstitutionalisation and ensure Independent Living a real Option for Persons with Disabilities in the next 7 years. 

Participation of Students with disabilities in Mobility Programmes

Agnes has been a volunteer for Erasmus Student Network at national (Hungary) and local (her university) level for a long time.When it is about study abroad programmes it is also needed to think about how to make it accessible opportunity for All.

Between 2007-2013 less than 1% percent of students with disabilities went on Eramus Programme although there has been an extra financial help for staff and students with disabilities participating in study mobility. 

Erasmus Student Network has been dedicated to take action and make awareness raising for inclusion of students with disabilities in the international exchange. Erasmus Student Network developed the ExchangeAbility project to make its organization a more accessible association for disabled students at all the levels of its activities. ESN wants to provide the conditions and opportunities for the disabled students to actively be involved in the work with international students and increase the mobility of students with disabilities through promoting opportunities and support them in going on exchange.

In recognition of today's International Day of People with Disabilities, let's think about that everyone should have access to exchange programmes, gain new knowledge, skills and meet people from different cultures & countries.

Szoclámpás group - Ágnes Sarolta Fazekas

Szociális munkássá válásom történetének azt hiszem, hogy két szála van, egy magánéleti, amely az okokról és a motivációimról szól, és egy másik, amely a formális képzésbe való bekerülésemhez vezető véletlenek sorozata. Ahogy gondolkoztam a feladaton, amit a Szoclámpás adott nekem azzal, hogy írjam meg az eredettörténetem, egyre több olyan emlék jutott eszembe, amelyet nem szoktam összefüggésbe hozni azzal a kérdéssel, hogy miért csinálom, amit csinálok és miért azt és úgy, amit és ahogy. Úgy döntöttem, hogy leírom mindazt, ami eszembe jutott, és talán majd túlzottnak tűnhet az őszinteségem, de szentül hiszem, hogy én amiatt vagyok jó szakember, mert a sérüléseimmel tisztában vagyok és az azokból származó tudásomat használom, amikor segítek. Ahogy a szakma egyes területein elfogadott az érintettség, nagyon fontos lenne, hogy a gyerekekkel, fiatalokkal, erőszak áldozataival foglalkozók is emlékezzenek és legyenek tisztában a saját történetükkel!

Gyerekként azok közé tartoztam, akiknek igazi túlélő tábor volt az otthona és akiknek szüksége lett volna segítségre. Nem tudom, hogy minek köszönhető, hogy egy olyan szociális szakember sem látott minket soha, aki segíteni tudott volna abban, hogy a húgaimmal jobb körülmények között nőjünk fel, de talán az, ami és ahogyan történt az elsődleges oka annak, hogy szociális munkás lettem, és hogy ezen belül is az hajt, hogy olyan embereknek segítsek, akiknek mások nem segítenek. Vonzanak az olyan munkahelyek és témák, ahol sok hátránnyal küzdő, vagy nagyon reménytelen helyzetben lévőknek lehet segítséget nyújtani, ahol hasznos vagyok. Teszem mindezt úgy, hogy igyekszem nem elfelejteni, hogy milyen volt gyereknek, illetve kamasznak lenni, hogy miken mentem keresztül és hogy milyen szemszögből hallják és élik át az általam nyújtott segítséget azok, akikkel dolgozom.

Már tinédzserként azokat a lehetőségeket kerestem, ahol segíteni lehet. 14 évesen felkészültem a pubertással járó problémákról, változásokról és az osztály előtt előadást tartottam. 16 évesen a PestiEstben olyan hirdetést találtam, amely segélyvonalas önkénteseket toborzott egy fiatalokat segítő szervezetbe és éreztem, hogy az nekem való lenne. 17 évesen a melegfelvonuláson a híradónak nyilatkoztam az egyenlő jogok fontosságáról, szeptember elsején kaptam is egy megjegyzést az osztályfőnökömtől az osztály előtt, hogy reméli, kiéltem a harcos énemmel járó dolgokat a nyáron. De a harc csak akkor kezdődött. A húgomon keresztül, az ő akkori osztályfőnökének köszönhetően, aki a húgomnak azt javasolta, hogy menjen el a NANE Egyesület induló kortársképzésére lekötni az energiáit, én is eljutottam oda, és ez meghatározta az életem. Azt, hogy addig túléltem mindazt, ami otthon történt velünk, a tanáraimnak köszönhetem, akik szemtől szembe sosem beszéltek velem a családomon belüli problémákról, de a szeretetükkel, elismerésükkel és azzal, hogy kifelé úgy tűnt, szép, boldog családjuk van, amiről álmodozhattam, valószínűleg megmentettek attól, hogy komoly mentális problémáim legyenek. A NANÉ-ban találkoztam először segítő szakemberekkel, ott mondtam ki először azokat a dolgokat, amelyek addig tabunak számítottak. Ennek sem az anyám, sem az apám, sem az a felnőtt férfi nem örült, akinek a karjaiba az otthoni problémák elől menekültem és aki akkor már egy éve manipulált és élt vissza velem. Ez 13 évvel ezelőtt volt. Azonnal kiléptem az említett kapcsolatból, 18 évesen elköltöztem otthonról és a terapeutámnak köszönhetően, aki 2004 és 2013 között kísért és gyógyított, mindaz, amin keresztülmentem hiteles, elkötelezett és hatékony segítővé változtatott, a tapasztalataimat eszközökként tudom használni a munkám során.

Az érettségim évében még nem tudtam, hogy létezik a szociális munka, mint egyetemen tanulható szakma, pszichológiára akartam felvételizni, de nem készültem rá eleget és így nem vettek fel. Az akkori albérletben az egyik lakótársam szociálpolitikára járt, így a következő évben neki köszönhetően adtam be a felvételi jelentkezésem szociálpolitikára, a második helyen szociális munkára. Annyira éreztem, hogy nekem ott van a helyem, hogy mindent bemagoltam, ami fel volt adva. A magolásra se előtte, se azóta nem vagyok képes.

Az ELTE osztatlan képzésén kezdtem 2003-ban. Hatalmas szerencsém volt, hogy rendkívül erős, szakmailag elkötelezett évfolyamom volt, a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Annak ellenére, hogy végig több helyen dolgoznom kellett az egyetem alatt, fantasztikus évek voltak, minden szociális munkás tárgyat imádtam és élveztem. A féléves szociális munka gyakorlat végére döntöttem úgy, hogy váltok, szociális munkás akarok lenni, nem szociálpolitikus. 2008-ban diplomáztam, 2011 óta pedig doktori hallgató vagyok, az elnyomás ellenes szociális munka a témám. Az, hogy számomra az iskoláim jelentették a túlélést azt eredményezte, hogy egy viszonylag sikeres diákként (ezzel a középiskolai tanáraim nem feltétlenül értenének egyet), az iskola intézményét szerető emberként nőttem fel. Nagyon sokáig tanár akartam lenni, talán ez sem csoda a történetemet elnézve. Remélem, egy napon szociális munkát oktathatok majd, így ötvözve azt a két hivatást, amivel rendelkezem. Jelenleg két munkahelyem van, az egyiken szegénységben élő, iskolai kudarcokkal küzdő cigány kamaszokkal, a másikban családon belüli erőszak áldozataival dolgozom, ezek mellett pedig egy barátnőmmel a társadalmi vállalkozásunk elindításán dolgozunk.

Fotó: Demokratikus Ifjúságért Alapítvány DeMo projektje során készült.

Amikor szociális munkás szakra jelentkeztem egyet tudtam: hogy a kor, amelyben élünk és társadalmi berendezkedésünk a kapitalizmus mérhetetlenül igazságtalan és antihumánus, már csak a meglévő egyenlőtlenségek miatt is. Ezen a szakon éreztem, hogy a társadalom szemléletének formálásával ill. közvetlenül a szociálpolitikai intézkedések meghozatalával, ajánlásaival, végrehajtásával, közvetlenül is képes lehetek hatást gyakorolni arra a társadalmi formációra melyben élünk.

A világ megannyi színe nyomot hagyott rajtam. Ennek hatására amolyan határokat feszegető, s ily módon határokon átívelő vándor vagyok. A szociális munkát éppúgy határmentén súrolom, mint a bölcsészetet. Közösségfejlesztő identitásom csak azért erősebb, mert ezen a területen kezdtem el immáron fél éve dolgozni. A szomszédsági kapcsolatok erősítésében látom amúgy a jövőm, mindezt mint leendő gyógypedagógus a társadalmi beilleszkedés remek lehetőségének tartom.

Mikor a Szociális Munka Tanszék hallgatója lettem, éreztem, hogy lassan összeérnek az eddig érintett szálak, és kirajzolódik az az irány, melynek mint eltökélt és lelkes kutatója az életemet áldozhatom, mi nem más, mint az esélyegyenlőség segítése, a közösségi lakhatás területén (a totális intézmények felszámolása, és országszerte elérhető lakóotthonok kiépítése). E tanszék nagyszerű oktatói segítségével jutottam idáig, melyért igazából csuda nagy hálát érzek. Darvas Ágnes, Csongor Anna, Lányi András, Bugarszki Zsolt, Vercseg Ilona, Péterfi Ferenc, csak néhány név a nagy példaképek közül, de milyen kimagasló egyéniségek. Tőlük, velük és általuk tanulni érdemes…

Ha már ilyen romantikába hajló állapotot idézett fel a visszaemlékezés bennem, hagy ragadjam meg az alkalmat, hogy egy, most még talán utópisztikus, ám annál nagyobb álmomat megosszam. Amikor a szakterületek határai kezdenek elmosódni, és egyfajta híd dereng fel a látóhatárban, ami igazából az együttműködésre hivatott, feledve a szakbarbár csőlátást, létrejöhet az a fajta munka, amire mindig is vágytam: a valódi interdiszciplinaritás. Nem titkolom tovább, hiszek a közösség erejében. Minden színtéren!

Sopronban végeztem BA szakon, mint szociálpedagógus, majd az ELTE társadalomtudományi karán folytattam tanulmányaimat MA szakon, mint szociálpolitikus.

Tanulmányaim mellett nagyon fontosnak tartottam a minél több gyakorlat megszerzését, éppen ezért igyekeztem a szakma minél több szegmensébe belelátni és abban munkálkodni. Dolgoztam pszichiátriai betegekkel egy nappali ellátó intézményben, foglalkoztam középsúlyos és súlyos fogyatékkal(fogyatékossággal) élő gyermekekkel gyermekotthonban, megismerhettem az SOS Gyermekfalu és Unicef munkáját. Jelenleg Európai Uniós pályáztatással foglalkozom.

Szerencsésnek tartom magam, mert azt tanulhattam, ami mindig is érdekelt és ezáltal minden munkám egyben a hivatásom is, melyet éppen ezért szívvel lélekkel tudok csinálni.

Esztergályos Attila vagyok , szociális munkás , informatikus , szociálpolitikus , leendő kisebbségpolitikus. Témáim : depriváció , szociális IT, migránsok , integráció. Különböző állami és szupranacionális szervezetekben szereztem a tapasztalataimat pl. UNICEF , Vöröskereszt, Iránytű ifjúságsegítő központ, Újbudai Humánszolgáltató Központ. A Szoclámpás csapatban, az IT egy részét viszem , és imádom kihasználni azt, hogy teljesen más dolgok jutnak eszembe a legkülönbözőbb témákról .

Peace, Love & Social Justice!

My name is Attila Esztergályos. I am a social worker, an IT, and a social policy expert, and a future minority policy expert. My intrest fields are, deprivation, social IT, migrants and itegration. I have gained my experiances in various state and supranational organisations, such as UNICEF, Hungarian Red Cross (Vörös Kereszt), „Iránytű” Help Center for Youth, Humanresource Center of Újbuda. My role in the Szoclámpás group is the IT stuffs, and I really enjoy, that I can always come up with new, and creative ideas about various topics.

Peace, Love & Social Justice!