Szoclámpás

Színes szagos társadalom..

Hirdetés

Szoclámpás

Multimédiás eszközökkel társadalmi és szociális szakmai kérdésekről!

Sátor Hajni

2013.11.16. - Szoclámpás Szólj hozzá!

hajni_1384528028.jpg

Általános iskolában még azt gondoltam hogy  állatorvos leszek.  Az angoltanárnőm azóta is emlegeti, hogy engem bizony angol szakra „szánt”, és sajnálja hogy akkor nem tudott meggyőzni. A gimnáziumban, végül biológia-kémia tagozatra kezdtem járni , de hamar kiderült hogy  nem nekem való. Kerestem a helyem a felsőoktatásban is, a szakterületek káoszában nem  találtam önmagam, így elkezdtem dolgozni.

Teljesen véletlenül egy hitelvonal ügyfélszolgálatára kerültem, ahol 18évesen,  napi 8 órában beszélgettem kétségbeesett, meggyötört , nehéz sorsú emberekkel. Munkatársaim nem értették, hogy egy nap után miért vagyok ennyire lehangolt, és kimerült, hisz mi csak adatokat rögzítünk. Éreztem , hogy ez sokkal több ennél, ekkor  jöttem rá, hogy szeretném a segítés valamilyen formáját megismerni. Nézegettem a nagy kék felvételi könyvet, és , ráböktem a szociális munkára. Fogalmam sem volt hogy mi az, de beiratkoztam, és  ezt egyáltalán nem bántam meg.

Jelenleg a mesterképzést végzem az ELTE-n.  Rengeteg ismeretet szereztem itt önmagamról, és a világról. Kezdetektől fogva az „őrültség” témája foglalkoztat, és ebben a témában igyekszem a lehető legjobban elmélyedni. Közösségi pszichiátria nappali klubjaiban végeztem egyetemi gyakorlataimat, ahol csoportvezetőként összekapcsolhattam a szociális munkát egy másik nagy szerelemmel, az ékszerkészítéssel. Saját vállalkozásom keretében ékszerekkel foglalkozom, a legnagyobb vágyam, hogy az alkotó tevékenységet és a szociális munkát, olyan mértékben tudjam ötvözni, hogy az érintettek saját maguk is megtapasztalhassák önálló  produktumaik valós értékét.


During elementary school I was planning to become a vet. My English teacher has been still mentioning, that she has always thought of me,  who will apply for English major. At high school I enrolled for the the biology-chemistry school, but it turned out that it was not  really for me. I tried to find my place at higher education as well, but I couldn’t find my field then, so I started to work.

By chance I started to work at a customer service of a credit line. So I talked to miserable people in 8 hours daily when I was 18. My colleagues couldn’t understand why I always was so tired and depressed after work, because anyway our job was only recording datas. I felt this means much more for me. Then I realised, that I would love to know more about how to help people. I checked the options, and I picked social work study field. I did not know what is that all about, but I enrolled in college which I haven’t regretted ever since then.

Currently I’m doing my master degree at the ELTE University. I gained many experiences and knowledge about myself and the world here. From the beginning I have been interested in the topic of “madness”, so I tried to get know most of information I just can in this field. I gained experience in a community based service, in a club house for people with psycho-social disability. In this club house as a group leader I could link social work with an other love of mine, the jewelry making. I have my own enterprise as jeweler. My dream is to interconnect social work with creative activities like jewelry making to help people with psycho-social disabilities to experience the value of their own work.

 

Kondor Zsuzsa

2013.11.16. - Szoclámpás Szólj hozzá!

zs_1384527894.jpg

Jelenleg az ELTE Szociológia Doktori iskolájában (Szociálpolitikai program) vagyok doktor jelölt. A kutatási területem a fogyatékos emberek nagy létszámú bentlakásos intézmények kiváltása kis létszámú, a társadalomban átlagosnak tekinthető, közösségbe integrált lakhatási formákkal és kapcsolódó támogató szolgáltatásokkal. 

Sokszínű identitásom van a szociális szakmát illetően. Az alapképzésem szociális munkás , a mesterképzésem szociálpolitikus, de a képzéseim elvégzése után több szociológiai kutatásban is részt vettem. Bennem viszont ezek nagyon jól megférnek egymással. A szociális munkás identitásomnak a Szoclámpás csoport, a Kilátó Klubházas angol csoport és az Indahouse Program ad teret. Szerencsémre pedig, a szociológiai kutatások, amikben módom volt részt venni, mindig lehetőséget adtak rá, hogy konklúzióként szociálpolitikai javaslatokat is megfogalmazzunk. 

 

 

Gargya Enikő

2013.11.16. - Szoclámpás Szólj hozzá!

eni_1384527701.jpg

Pécsen végeztem a szociális munka alapszakot és a Mester szakot pedig az ELTE-n. Sok projektben, kutatásban részt vettem: Pl: a Bentlakásos intézmények kiváltásáról szóló TÁMOP projektben, vagy az iskolai szociális munka szerepéről a gyermekvédelemben, vagy képzőművészetterápiákkal foglalkozó kutatásokban. Gyakorlati tapasztalatokat is szerezhettem számos helyről, mint például Családsegítő és gyermekjóléti központból, iskolákból, különféle közösségfejlesztő Alapítványoktól, vagy akár Önkormányzattól.

Szeretem a művészeteket, nyitott vagyok, szeretek kreatívkodni, gyerekekkel, fiatalokkal, kamaszokkal foglalkozni, csoportban vagy akár egyénileg és mind e mellett a szociális szakmát érintő kérdésekkel is. Ezért is alapítottuk szaktársaimmal a Szoclámpás csoportot 2011-ben, hogy ezen a csatornán keresztül is reflektálni tudjunk a szociális szakmát érintő kérdésekre, vagy éppen azokat közvetíteni az emberek felé. Csapatunk tagjainak sokszínűsége mind hozzájárul a minél színesebb és kreatívabb munkánkhoz, amihez szívesen használunk multimédiás eszközöket vagy az internet adta lehetőségeket.


I received my Bachelor degree in social work at the University of Pécs, and my Masters at ELTE University in Budapest. I was involved in a lot of projects and did a lot of research. The topics were for example: deinstitutionalisation in Hungary, the role of school social work in the Child care system, or Art therapy. I received my practical experiences from several places, as from a Family support and Child welfare Organisation, Schools, Foundations, or from the City Council.

I like arts, I am open minded, I like to be creative, I like to pay attention to/on kids, adolescents, in groups or in person as well, and besides all that I pay attention to the Social profession related topics or questions. That is the reason why we created this group called Szoclámpás with my Master classmates in 2011, because through this channel we could reflect on the Social profession’s relevant issues, or present them to the people. Our team member’s colourfulness gives us power to become more versatile and creative in our work, and we use the advantage of multimedia tools and the Internet.

Fazekas Ágnes Sarolta

2013.11.16. - Szoclámpás Szólj hozzá!

_gi_1384527354.jpg

Fazekas Ágnes Sarolta jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar  Szociálpolitikai Program doktorandusz hallgatója. Szakmai érdeklődési területe a felsőoktatás és fogyatékosügyi szakpolitika. 2013-ban végezte el a Szociálpoltika Mesterképzést az ELTE Társadalomtudományi Karán.  2011 óta aktív tagja a Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület Önálló Életvitel Munkacsoportjának. 2011 óta tagja a Szoclámpás Csoportnak. 2012-ben Erasmus szakmai gyakorlatot végzett Dublinban,Írországban a European Network on Independent  Living fogyatékosügyi szervezetnél. 2012 őszén, az Európa Tanács Ifjúsági Központja és az ENIL együttműködésében részt vett a ““Supporting the involvement of young disabled people in human rights advocacy at the National and European level - Training for Trainers” tanulmányi programjában.

Agnes Sarolta Fazekas is currently a Social Policy PhD Fellow at the Faculty of the Social Sciences, Eötvös Loránd Science University in Budapest, Hungary. Her professional interest is Higher Education & Disability Policy. She is graduated in Social Policy Master Programme at the Faculty of the Social Sciences, Eötvös Loránd Science University in 2013. She has been an active member of “Rezső Hilscher Association of Social Policy, “Independent Living” working team” since February 2011. She has been a member of Szoclámpás Group since 2011.  In 2012 she did an Erasmus Programme for Placement in Dublin, Ireland at European Network on Independent Living cross-disability non-profit organization. In October, 2012 She took part at the Study Session: “Supporting the involvement of young disabled people in human rights advocacy at the National and European level - Training for Trainers” in Cooperation of Youth Centre of Council of Europe.

Dezső Nóra

2013.11.16. - Szoclámpás Szólj hozzá!

n_ri_d_1384527583.jpg

Érettségit követő pénzügy-számvitel ügyintézői középfokú képzés után rájöttem nem csak számokban kellene gondolkodni, amit megerősített a fiatalokkal folytatott kortársképzések is. Számok mellett és mögött emberek, személyiségek vannak. Szociális munka alapképzésre jelentkeztem, amit Szombathelyen végeztem el a Pécsi Tudományegyetem keretében. Igyekeztem megismerni valódi komplexitását a szakmának, így több területen tevékenykedtem: kábítószerfüggőkkel; ifjúsággal Finnországban és itthon; börtönből kikerült személyekkel utógondozás keretében. A fiataloktól nem elszakadva kutattam az iskolai erőszak és érzelmi intelligencia kapcsolatát. Ezt követően az ELTE szociálpolitika mesterképzésére jelentkeztem.

A mesterképzés egy háttéri rálátást nyújtott a szociális szakmának, amit most munkám során kifejezetten tudok hasznosítani; egy pályázat keretében szociális szakemberek együttműködését célozza meg az áldozattá vált személyek segítésében, reintegrációjában valamint prevenciójában. Egyetemi éveim alatt közreműködtem a Bentlakákos intézmények kiváltásáról szóló pályázatban, valamint kutattam a vállalatok felelősségvállalását a megváltozott munkaképességű személyek szemszögéből.

After the high-school graduation I had finance-accounting administrator done. I realised not only number is in the world also people and personalities. I passed the social worker bachelor degree the University of Pécs in Szombathely. The social work is very widespread profession so I strove know all of aspect. I was volunteer with drug addictive and youth (in Finland too). I worked with people who was in prison. I analised the relation between school violence and EQ. Then  I studied social policy master degree at University of Eötvös Loránd. This Uni affored me a comprehensive knowledge about social profession. Now in my job I can use this advantage about victim. I was involved a deinstitutionalisation project and I searched the corporate social responsibility about reduced capacity to work.

 

Táborossy Anna Éva

2013.11.16. - Szoclámpás Szólj hozzá!

anna_1384527463.jpg

 

Társadalmi tanulmányok BA szakot végeztem az ELTÉ-n, most a Szociálpolitika MA szakot fejezem be ugyanott. Az előbbitől főként szociológiai tudást, míg az utóbbitól szociális szemléletet kaptam.  2011-től tagja vagyok az ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégiumnak, ahol lehetőségem van ismereteim elmélyítésére, gyakorlatban való kipróbálására, és egyben egy alulról szerveződő intézmény működésének is aktív résztvevője lehetek. Az oktatás és a foglalkoztatás szférája érdekel elsősorban (szocpolos szemmel), illetve a társadalmi normák, értékek kérdései (szociológus szemmel). Szeretek kutatni, azt vallom, hogy tudásunkat a társadalom javára kell fordítanunk. Ezért is tartom fontosnak a felvilágosítást, érzékenyítést.

 

süti beállítások módosítása